7. rész: Kristály és Jegeskarom
Szorosan kapaszkodva hajoltam előre a nyeregben. Fogatlan és én a
tenger felett száguldottunk. Korábban ilyen gyorsan még sosem mentünk! Érzem,
ahogy a szél elsüvít a fülem mellett. Vettem egy nagy levegőt, majd állítottam
a szárnyálláson. Az éjfúria erős szárnycsapásokkal emelkedett ismét a felhők
közé. Ott fent pörögtünk, forogtunk és még több izgalmas trükköt csináltunk.
Nevetve hunytam le a szememet, hogy élvezzem ezt a semmihez sem hasonlítható
érzést.
Amint lassan újra kinyitottam a szememet, döbbenten néztem körbe. Sűrű
köd vett körbe minket. Fogatlan repülése idegessé vált. Nagyot nyelve néztem jobban
körbe, ekkor pedig mögöttünk mintha egy alak körvonala kezdett volna
kirajzolódni. Hosszú percekig néztem még, majd ijedten húztam le a fejemet,
ahogy egy Gronckle szállt el nem sokkal felettünk. Hirtelen több tucat sárkány jelent
meg: rengeteg Gronckle, Cipzárhát, Sikló Sárkány, Szörnyennagy Rémség. Fogatlannal
és velem együtt mind egy irányba repültek. Nem értettem, hogy mi történik.
Kezemet lassan Fogatlan fejére raktam.
- Pajti, vigyél ki innen. – kértem, ő azonban lerázta fejéről a
kezemet.
Rémülten néztem őt, majd tekintetem a mellettünk repülő Sikló Sárkányra
esett. Hirtelen feltűnt, hogy egy óriási halat visz. Ijedten néztem körbe:
minden sárkánynál volt valami zsákmány. Halak, disznók, birkák. Mind vittek
valamit, de miért és hova?
Az utóbbi kérdésemre hamar választ kaptam. Nem sokkal előttünk egy
óriási vulkán jelent meg. A sárkányok oda repültek be. Ijedten kapaszkodtam a
nyeregbe, ahogy Fogatlan átrepült a járaton. A vulkán belsejében egy hatalmas
üreg volt. Mindenfele vörös köd gomolygott. A sárkányok egymás után dobálták le
a semmibe a zsákmányukat, majd a kiálló sziklákra szálltak. Fogatlan is hamar
landolt, én pedig értetlenül néztem körbe.
- Ezt nem értem. Miért dobáltok minden ételt egy nagy lyukba? –
kérdeztem Fogatlant, ő azonban nem válaszolt. Miután az utolsó sárkány is
leszállt, a barlang hirtelen elkezdett remegni. Félve néztem a mennyezetre,
tekintetem pedig ahogy megakadt pár Szörnyennagy rémségen, döbbenten láttam,
hogy ijedten húzódnak a sziklák nagyobb
repedéseibe.
Fogatlan nyüszítve lépett hátra, ekkor pedig a mélységből egy hatalmas
sárkány feje emelkedett ki. A lélegzetem is megakadt egy pillanatra. Nem láttam
mást, csak az óriási fejet, hatalmas állkapcsokat, melyekből a fogak szorosan
egymás mellett meredtek ki, szemével pedig minket nézett. A félelemtől
egyszerűen megdermedtem. Nem bírtam mozdulni, megszólalni, még csak gondolkodni
sem. Fogatlan morgott valamit, én azonban képtelen voltam bármit is tenni.
Az óriási sárkány hirtelen összeszűkítette pupilláit és még mielőtt észbe
kaphattam volna, felénk vetette magát. Fogatlan hátra ugrott, én pedig leestem
a nyeregből. A szikla pereménél találtam magamat. Lenéztem az alattunk kavargó
vörös ködre és lassan elkezdtem visszanyerni a tudatomat. Dermedtségemből a
szikla hirtelen remegése rázott ki. Fogatlan felé néztem, aki morogva hátrált
felém. Az óriási szörny felmászott a sziklán és minket szemelt ki. Pánikolva
térdeltem fel, ekkor pedig alattam a szikla megadta magát, én pedig Fogatlan
nevét kiáltva zuhantam a mélybe…
~~~
- NEEEEEE!! FOGATLAN! – ültem fel
és vágtam be a fejemet valami feketébe. Egyből visszadőltem fekvő pozícióba és
fájdalmasan a fejemet dörzsöltem. Hirtelen eltűnt a fekete tető fölülem, arcom
előtt pedig egy kíváncsi szempár jelent meg. Ahogy belenéztem abba a zöld
szempárba, megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Akkor csak álom volt ez az
egész?
- Hablaty? Minden rendben? Mi
történt? – kérdezte aggódva, majd egyből elkezdett szagolgatni.
- Csak rosszat álmodtam. Semmi
bajom. – toltam el a fejét és ültem fel. A kijárat felé pillantva már halvány
fények szűrődtek be. Reggeledik.
- Rosszat álmodtál? Mit?
- Erről most nem szeretnék
beszélni… Amúgy is butaság… Mármint, akkora sárkány hogy lenne, nem? Attól
tartok kezd megártani a sok hal. – dörzsöltem meg a bal bokámat fájdalmasan. Olyan
furcsa, égő érzés fogott el.
- Egy sárkányról álmodtál?
– kérdezte döbbenten, én pedig bólintottam, miközben elkezdtem lehúzni a bal
csizmámat.
- Bent voltunk egy nagy
vulkánban, az a lény, azt hiszem sárkány pedig… csak úgy előjött és meg akart
minket enni. Te hátraugrottál, én pedig leestem a nyeregből és lezuhantam abba
a vörös ködös valamibe. Hátborzongató volt az egész. – rázkódtam ki, ő pedig
rémült tekintettel nézett rám. Már kérdeztem volna, hogy mi a baj, hirtelen azonban
felszisszentem. Valami égeti a lábamat! Gyorsan lehúztam a csizmámat, a
kristály pedig pattogva esett ki belőle. Fogatlan értetlenül nézett, mire
sóhajtva kúsztam a kristály után.
- Várj, ne mondj semmit, mert így
nem értem. Most mondhatoood… Áu! – dobtam el a kristályt és néztem meg a
kezemet. Egy szép kis nyomot hagyott maga után. Furcsán néztem a bal bokámra,
amin szintén ott volt egy sokkal csúnyább égésnyom. Fogatlan kíváncsian szagolta
meg a kezemet, majd morogva nézett a kristályra.
- Én ezt nem értem. Tegnap még
semmi baj nem volt azzal a kristállyal. – másztam közelebb hozzá és fogtam a
kezemet. Csak most tűnt fel, hogy az eredeti világoskék színe helyett halvány
vörösen csillogott. Ez furcsa. Miért változott meg a színe? Biztos vagyok
benne, hogy ettől forró! De akkor most mit csináljak? Valahogy meg kell fognom.
A kő nélkül nem értem a sárkányokat.
Vettem egy nagy levegőt és
nyújtottam volna felé a kezemet, Fogatlan azonban hirtelen morogva lökött el a
kristálytól. Értetlenül pislogtam rá a kezemet fogva, mikor a kijárat felöl
szárnycsapások hallatszódtak. Ezüstmancs érkezett, két másik Hófúriával. Oh,
remek, pont most nem fogom érteni őket! Szokás szerint ez az én formám.
Ezüstmancs dorombolva elém
lépett, fejével pedig a két társa felé bökött. A számat elhúzva bólintottam
nekik, majd kérlelőn néztem Fogatlanra.
- Nézd, tudom, hogy csak meg
akarsz védeni, de ha nem veszem fel azt a kristályt, akkor nem foglak titeket
érteni. Beszélgetni szeretnék veletek! – másztam a kristály felé, ő azonban
morogva ingatta meg a fejét, majd Ezüstmancsra pillantott és neki mondott
valamit.
Várakozón néztem rájuk, ekkor
pedig az egyik Hófúria közelebb lépett Fogatlanhoz és megnézte a kristályt. Úgy
tűnt, mintha tudná az okát, hogy miért éget. Az éjfúria barátom furcsán nézett
rám, majd bosszúsan állt félre. Mozdultam volna, hogy felvegyem, Ezüstmancs
azonban hátulról elkapta a mellényemet és visszahúzott. Fogatlan megingatta a
fejét.
- Mi, nem épp arról győzködtek,
hogy felvehetem? – kérdeztem kezeimet széttárva, mire bosszúsan megingatta a
fejét. Ezüstmancs lerakott, majd fejével megbökte a vállamat és a Hófúriára mutatott,
aki a kristályt vizsgálta. Az hirtelen kinyitotta a száját és fehér hófelhővel
fújta le a vörösen izzó követ. Csodálkozva néztem, ahogy lassan a vörös kőből
lila, majd újra halványkék lesz. A hófúria ekkor felénk bólintott, én pedig
mosolyogva siettem oda a kristályhoz. Óvatosan felvettem, ekkor pedig egy
pillanatra megszédültem. Zavartan ráztam meg a fejemet, majd néztem a mellettem
ácsorgó Hófúriára.
:: Remélem már nem égeti a
mancsodat, éjfúria lovas. :: hallottam egy mély hangot, mire elmosolyodtam.
-
Ami azt illeti, nem. És újra értem, amit mondotok. – néztem Fogatlanra
vidáman, majd vissza a Hófúriára. – Köszönöm. Nagyon hálás vagyok neked.
:: Öröm volt segíteni az egyik
legkedvesebb legendánk főhősének. :: hajolt meg előttem, ezt pedig Ezüstmancs
és a másik Hófúria is követte. Zavaromban megvakartam a tarkómat, majd
Fogatlanra néztem. Remélem nem lesz mindig így, ha további fúriákba botlunk.
- Hagyjuk ezt, jó? Hablaty
vagyok, ő pedig itt Fogatlan. Ti Ezüstmancs csapatából vagytok még hófúriák,
ugye? – kérdeztem kíváncsian, mire mindketten bólintottak.
:: Én vagyok a csapatunk vezére,
ők pedig itt a lányaim. ::
- Ejha. Nem is mondtad, hogy az
apád ilyen magas pozícióban van. – mosolyogtam Ezüstmancsra, aki felkacagott
ezen.
:: Mi nem szoktunk hencegni.
Hófúriák, nem Éjfúriák vagyunk. :: - nevetett, Fogatlan pedig bosszúsan nézett
rá.
- Ahhoz kéne valami, amivel
hencegni tudnátok… Pfff. Azt hiszi okosabb, mint egy Éjfúria. –
motyogta az orra alatt, én pedig fejemet ingatva vigyorogtam rajtuk.
:: Ugye nem fáj nagyon a kezed,
sárkányfiú? Ha igen, és megengeded, én szívesen segítek. A csapatban is én
segítek a sérült fúriáknak. :: - ajánlotta halkan a harmadik Hófúria. Hamar a
kezemre és a bokámra pillantottam, majd bólintva néztem rá.
- Talán tényleg nem ártana egy
kis segítség. A lábamra így nem szívesen
venném vissza a csizmát, márpedig lesz ma még dolgunk, igaz, pajti? –
kérdeztem, Fogatlan fejét vakargatva. Az éjfúria dorombolva bólintott.
:: Rendben. Akkor sietek, hozok
gyógynövényt. Gyere, segíts nekem, nővérkém. :: - kérte Ezüstmancsot, majd
mindketten eltűntek.
A hófúriák vezére kényelmesen
elfeküdt és kíváncsian nézett hol engem, hol pedig Fogatlant.
- Gondolom neked sincs neved,
ugye? – érdeklődtem, a vezér pedig megingatta a fejét.
:: Hallottam, a nagyobbik
lányomat elnevezted Ezüstmancsnak. Találó és egyedi név. Nem csak okosnak és
tehetségesnek tűnsz, de még minden apró részletre is figyelsz. ::
- Köszönöm. Ha megengeded, neked
is adnék nevet. Már tudom, hogy a sárkányok nem név szerint szólítják egymást,
de szerintem mindenkinek jár egy. Ettől leszünk egyediek.
:: Megtiszteltetés lenne nevet
kapni a legendás sárkánylovastól. ::
- Csak egyszerűen Hablaty. Nem
vagyok legendás. – néztem a tenyeremet. – Ami pedig a nevet illeti, hogy tetszik a Jegeskarom?
:: Jegeskarom? :: - kérdezte
meglepődve, majd nézett a karmaira.
- Tudom, nem olyan eredeti. Ha
nem tetszik, még gondolkodhatok. Nem épp a névadás az erősségem.
- Azt vettük észre. –
szólt fapofával Fogatlan. Nevetve toltam el a fejét.
:: Nekem tetszik a Jegeskarom.
Köszönöm, Hablaty. :: - hajtott fejet, mire bólintottam.
- Ennek örülök. Látod, Fogatlan?
Jegeskarom nem olyan kötözködő, mint te vagy. Tanulhatnál tőle.
- Minden tiszteletem, de én
Éjfúria vagyok. Nem tudok kibújni a bőrömből. – nézett a lábamra, majd
a kezemben levő kristályra. – Azzal a kristállyal pedig vigyázz. Még a
végén újra megégeti a kezedet.
- Vigyázok, de ne feledd, máshogy
nem értelek titeket. Nem beszélek a nyelveteken.
- Talán nem ártana megtanulnod.
Majd én segítek. – húzta ki magát, amin elmosolyodtam.
- Nem tudom képes leszek-e rá.
- Miért? Ha az elődöd képes volt,
te még szép, hogy képes leszel. Te az éjfúria lovas vagy.
:: A barátodnak igaza van. Ha
elég kitartó vagy és van benned elszántság, könnyedén meg fogsz tudni tanulni sárkányul.
A kristályt azonban félre kell majd tenned. ::
- Igen. A kristály nélkül fogsz
csak sárkányul érteni.
- Jó, megpróbálhatjuk. Időnk,
mint a tenger. Berk közelébe egyhamar amúgy sem jövünk. – sóhajtottam, majd
felálltam és a megrongálódott műfarok-szárnyhoz bicegtem.
- Meg tudod javítani? –
kérdezte Fogatlan, miközben a másik csizmámba dugtam a kristályt.
- A vasrudat csak felmelegítem,
utána könnyen ki tudom egyenesíteni. A bőr azonban… darabokra van szakadva. –
mutattam a hatalmas lyukakat és hasadásokat rajta.
- És nem lehet befoltozni őket?
- Megpróbálhatnám, de félek, hogy
ebben az időben egy nagyobb széllökéssel megadnák magukat és újra a vízben
találnánk magunkat. Ostoba voltam, hogy nem pakoltam el rendesen indulás előtt.
– léptem a kosárhoz és vettem elő belőle a kalapácsomat és fogómat.
:: Mi az a szerkezet? :: -
kíváncsiskodott Jegeskarom, miközben elkezdtem leszedni a szárnyról a ferde
rudakat.
- A szárnyam. Hablaty csinálta,
mert ez… egy kissé hiányos, ahogy láthatod. – emelte fel az éjfúria a
farokszárnyát. Jegeskarom döbbenten nézett rá.
:: Ez borzalmas! Mégis, mi
történt veled? ::
- Hát… ez egy bonyolult és hosszú
történet. – sóhajtotta, én pedig értetlenül néztem fel rá.
- Bonyolult és hosszú? De… én…
te… én…
- Tudom. De már nem számít.
Helyrehoztad.
- Ha nem lettem volna olyan
bolond, sosem vesztetted volna el… Sajnálom. – hajtottam le a fejemet.
- Ha nem veszítem el, még mindig
a fészketeket támadnám és sosem ismertelek volna meg. Minden okkal történik,
Hablaty. – felelte nyugodt hangon.
- Még ez is? – kérdeztem halkan,
ő pedig dorombolva állt fel és lépett közelebb hozzám.
- Még ez is.
Nagyot sóhajtottam és a szememet
lehunyva öleltem át a nyakát. Ő dorombolva rakta fejét a vállamra. Pár percig
még így ácsorogtunk, majd elhúzódott tőlem. Hálásan néztem rá, amiért nem
mérges rám, ő pedig megvillantotta azt a páratlan fogatlan mosolyát. Nevetve
tértem vissza a munkához.
:: Szóval? :: - kérdezte
Jegeskarom, én pedig felnéztem rá.
- Az én hibám az egész. Tudod, a
sárkányok folyton támadták a falunkat. Ellopták az élelmünket, megsebesítettek,
megöltek sokunkat… Harcban voltunk egymással. Én, ahogy látod, nem vagyok
olyan, mint a többi viking. Nem is tudtam úgy harcolni a sárkányok ellen, mint
ők. Igazság szerint, gyakran több kárt okoztam, mint ők. – nevettem keserűen az
emlékeken. Az apám hányszor és hányszor szidott le az egész falu láttára.
- Ezen nem csodálkozom. –
motyogta Fogatlan szórakozottan.
- Nagyon vicces… Szóval, azon az
este sikerült az egyik találmányomat kivinnem és valahogy lelőttem Fogatlant.
Később megtaláltam az erdőben a bólámba csavarodva és… Én annyira sajnálom. –
néztem újra Fogatlanra, aki egy aprót bólintott.
- Megtalált, elengedett,
összebarátkoztunk és csinált nekem egy szárnyat. Lényegében ennyi a történet.
:: Szóval te csonkítottad meg? ::
- kérdezte Jegeskarom csodálkozva.
- Szép kis csalódás vagyok a ti
nagy legendátokhoz képes, mi? – fordultam vissza a rudakhoz.
- Hablaty, megölhettél volna,
mikor rám találtál az erdőben. A törzsedből bárki habozás nélkül megtette
volna. – kezdte Fogatlan, én pedig keserédesen felnevettem.
- Kösz, hogy így emlékeztetsz,
hogy még vikingnek sem vagyok elég jó.
- Ezzel most nem ezt akartam
mondani. Más vagy. És ez jó. A legenda nem arról szól, hogy az éjfúria lovas
egész életében a sárkányokat óvta. Én sem voltam épp báránylelkű a fajtáddal. A
jövő azonban még előttünk áll.
- Olyan nagy szavakat használtok.
Hogy értitek a legendában, hogy megváltoztatja a „sárkányfiú” az emberek és
fúriák jövőjét?
:: Ezt senki sem tudja, épp ezért
vártunk már. Sokan reménykedünk benne, hogy minden újra olyan lesz, mint
mielőtt az emberek megérkeztek. ::
- Úgy érted, hogy az összes fúria
együtt élne? – kérdeztem a Hófúriát bizonytalanul.
- Együtt élnénk és nem kéne
rejtőzködnünk. – nézett a bejárat fele Fogatlan. Követtem a
pillantását, ekkor pedig Ezüstmancs és a másik Hófúria érkeztek meg.
Mindkettejük szájában volt valami növény.
:: Már itt is vagyunk. Hamar elkészítem ezt a
sebeidre, sárkányfiú. :: - szólt a fúria és elkezdte összetaposni és a
karmaival apróra darabolni őket.
- Segítsek? Talán hasznát
vehetnéd a kezeimnek. – mutattam fel őket, ő pedig elnevette magát.
:: Örömmel venném, de nem tudsz.
Tudtommal az emlősök bőrét ilyen formában irritálja a növény. Ezért nem tudják,
hogy milyen gyógyító erő lakozik benne. ::
- És ha végzel, nem fogja
irritálni a bőrömet? – kérdeztem kíváncsian, amin ismét felnevetett.
:: Nem, ne aggódj. Tudom, hogy
mit csinálok. ::
- Rendben, megbízok benned. –
bólintottam és fogtam meg a rudakat. Leraktam őket a tűz mellett, majd
körbenéztem a barlangban. Egy nagyobb sziklához léptem és felnéztem Fogatlanra,
aki épp Ezüstmanccsal beszélgetett. – Hé, pajti. Segítenél ezt közelebb tolni a
tűzhöz? Nem szeretnék össze-vissza bicegni, miközben kiegyenesítem a rudakat.
- Persze, segítek. – állt
fel és lépett a kő mellé. A fejével hamar közelebb tolta, én pedig hálásan
megvakargattam a fejét.
- Már csak víz kéne. Vagy hó… -
néztem ki a szabadba.
:: Ha hó kell, csak szólj.
Hófúriák vagyunk, rémlik? :: – kérdezte Ezüstmancs és mellém lőtt pár lépésre
egy vakítóan fehér valamit. Pár pillanat múlva elveszítette a nagy fényét,
ekkor láttam rajta, hogy egy kisebb kupac hó az.
- Ti komolyan havat lőtök? Wow.
Ez lenyűgöző. De… ezzel hogy tudjátok megvédeni magatokat? Nem tűnik olyan
veszélyesnek, mint Fogatlan plazma csapása.
:: Pedig veszélyes, elhiheted. Ez
egy kisebb lövés volt, sokkal nagyobbat is tudunk. :: - húzta ki magát
Ezüstmancs.
:: Nem csak havat, jeget is
tudunk lőni. Az nagyon veszélyes tud lenni. Főleg, ha repülsz. :: mondta a
névtelen Hófúria.
- Így már én is másként látom. Volt,
hogy engem is dobtak már meg jeges hógolyóval. – dörzsöltem meg a vállamat az
emlékre gondolva, Fogatlan pedig kíváncsian nézett rám. - Hé, szeretnél te is
nevet? – fordultam a még névtelen fúriához.
:: Nevet az éjfúria lovastól?
Megtisztelnél vele. :: - hajtott fejet, amin már csak nevettem.
- Jó, te legyél mondjuk…
Kristály? Ez egy szép név. – fogtam meg a rudat a fogóval és tartottam a tűzbe.
:: Kristály? Hm, tetszik!
Köszönöm, Hablaty. :: - bólintott hálásan.
- Ezt most miért csinálod?
– kérdezte Fogatlan, mire kíváncsian néztem rá.
- Mit? Hogy elnevezem őt is?
Mondtam, hogy nálunk, embereknél nincs ez az „érzés” dolog. Nem kiáltozhatom,
hogy TE Hófúria, hozzád beszélek. Nem, nem hozzád, hozzád!
- Nem a neveket. –
fújtatott. – Miért rakod azt a tűzbe?
- Oh, ezt? Felmelegítem. Így
könnyebb formázni. Jobban tart, mintha megkérnélek arra, hogy ülj rá, amíg ki
nem egyenesedik.
- Hé, most ezzel azt mondod, hogy
kövér vagyok? Nézz meg jobban! Itt egyedül izommal találkozhatsz! –
nézett végig magán, amin elnevettem magamat.
- Nem mondtam, hogy kövér vagy,
egyszerűen csak súlyosabb, mint egy átlagos viking.
Az éjfúria újra fújtatott, majd
felsőbbrendűen elfeküdt Ezüstmancs mellett. Ezt követően többnyire Fogatlan és
Ezüstmancs beszélgettek. Én csak félig-meddig figyeltem rájuk. Ahogy az izzó
vasat néztem, gondolataim visszaterelődtek Berkre. A kezemben levő fogóra
pillantottam, melyen az én nevem állt. Még Bélhangostól kaptam pár éve a
születésnapomra. Az egész szigeten ő volt az egyetlen személy, akit tényleg
érdekelt, hogy mi van velem. Vajon nagyot csalódott most ő is bennem? Ő is
utál, akárcsak a többiek? Biztos ő is árulónak tart, pont mint az egész falu.
~~~
Közben Berken három fiú lépett be
fegyvereikkel a kovácsműhelybe. A vihar elmúlt, így mindenki próbálta hasznosan
tölteni az idejét. A sárkány portyák télen mindig ritkábban jönnek és mivel a
felnőttek a délutáni vadászatra készültek, a gyerekekre maradt a ház körüli
teendők, beleértve az életlen fegyverek megélesítése is.
Takonypóc, ahogy átlépte
Bélhangos műhelyének küszöbét, fáradtan szórta le a földre karjaiban levő
kardokat és fejszéket.
- Ki gondolta volna, hogy ennyi
életlen fegyverünk van otthon. Alig bírtam elcipelni őket.
- Ha a múlt hónapban te is
elhoztad volna velünk, most feleennyi lenne.
- Fogd be, Halvér. – fintorgott a
Jorgenson. Fafej és Halvér is lerakták a fegyvereket egy asztalra, majd kérdőn
néztek körbe.
- Hol van Bélhangos? A lányok azt
mondták, hogy tőle jöttek. – kérdezte Halvér, miközben Fafej elindult
körbenézni.
- Biztos elment kiszórni a tengerbe
a sok vacakot, amit Hablaty összehordott itt. – nevetett Takonypóc.
- Szerintetek tényleg igaz az,
hogy összebarátkozott egy sárkánnyal? Bork könyve szerint veszélyesek.
- Ne butáskodj, Halvér. Hablaty a
Mihaszna… Majd pont Ő „barátkozik össze” egy sárkánnyal és szökik el. Tudni
akarod, hogy mi történt valójában? Hablaty végre rájött, hogy folyton szégyent
hoz a főnökre és a törzsünkre, fogott egy csónakot és elmenekült. Ezzel a
sárkányos történettel állt elő, hogy ne tűnjön a kelleténél is gyávábbnak.
- De egy csónak sem hiányzik. –
ingatta a fejét Halvér, mire Takonypóc az asztalra csapott.
- Akkor épített egyet a sziget
túlsó felén, aztán azzal evezett el. Te is láttad, hogy mennyit járkált
mostanában az erdőbe. Lefogadom, hogy a menekülést tervezte!
- Vagy a sárkánnyal találkozott.
– lépett Fafej Takonypóc mellé, kezében pedig egy buzogány volt. – Hé, srácok! Ezt
nézzétek! Szerintetek Bélhangos odaadja ezt nekem?
- Azt meg hol találtad? Add csak
ide! – lépett be Bélhangos és vette el a fiútól. Fafej csalódottan sóhajtott.
- Pedig már a helyet is
kitaláltam neki. Nem csinálnál nekem is egy olyat?
- Nem én csináltam. Hablaty volt.
Ez egy ajándék Pléhpofának. Rengeteget dolgozott rajta a fiú. – rakta le a
kovács egy asztalra, majd fordult a fiúkhoz. – Mit tehetek értetek?
-
A fegyvereket hoztuk élesítésre, Bélhangos. Tudnál segíteni? – kérdezte
Halvér, miközben felé nyújtott három kardot és egy fejszét.
- HÉ! Én jövök először! –
tiltakozott Takonypóc.
- De nálad fél napig tart, mire
mind meg lesz élesítve! Ez után segítenem kell még anyámnak mosni! –
vitatkozott Halvér.
- Mosni a nők szoktak. Én vagyok
az első, mert én leszek a jövőbeli főnök! – ütögette meg a mellkasát Takonypóc,
ezen pedig még Bélhangos is megdöbbent.
- Mégis miből gondolod, hogy te
leszel a főnök, Takonypóc? – kérdezte Bélhangos.
- Pléhpofa a nagybátyám és mivel
Hablaty elmenekült… Nos, én maradtam a családban erre a pozícióra.
- Hablaty lehet, hogy vissza fog
térni. – felelte halkan Halvér.
- Ja, Pléhpofa pedig abban a
pillanatban végezteti ki az állítólagos sárkány barátjával. Mindenkinek jobb
lesz. Hablaty a Mihaszna. Mégis milyen főnök lenne belőle? – nevette el magát Takonypóc.
Bélhangos elfordult a fiúktól, majd egy szempillantás alatt felkapta az
asztalról a buzogányt és Takonypóc torkához szorította.
- Még egy ilyet meghallok és
közelebbről megismerheted ezt a kicsikét. A fegyverekért gyere vissza holnap.
Ennyi vacakra nincs ma időm. Halvér, Fafej, hozzátok, amit élesíteni kell. –
fordult a két döbbent fiúhoz, majd elindult lecserélni a műkezét egy fogásra
alkalmas darabra. Takonypóc rémülten tette kezét a torkára, majd amilyen
gyorsan csak a lába vitte, elhagyta az üzletet. Halvér és Fafej összenéztek,
majd felvették a fegyvereiket és csendben követték Bélhangost.
~~~
Már épp az utolsó rúd
kiegyenesítésével végeztem, mikor Kristály megbökte orrával a vállamat.
Kíváncsian néztem rá, ő pedig fejével a sebemre biccentett.
:: Elkészültem, Hablaty a gyógyszerrel.
Bekenhetem vele a sebedet? ::
- Ó, igen. Köszönöm. Én is épp
elkészültem a rudakkal. – néztem Fogatlanra, aki erre bólintott egyet.
Odabicegtem Kristályhoz, majd felé tartottam a kezemet. – Ne kenjem be magam?
Talán úgy neked is könnyebb.
:: Mondtam, hogy gyógyítottam már
másokat, Hablaty. Nem kell félned. :: - vett a nyelvére egy adagot, majd a
kezemhez fordult. Amint rákent egy kis adagot, felszisszentem.
- Nem félek én… csak gondoltam
kezekkel könnyebb. Biztos vagy benne, hogy jó ez emberekre is? Eléggé égeti a
sebemet.
:: Ez jó jel. Azt jelenti, hogy
fertőtleníti. :: - szólt Jegeskarom.
- Remek. Ez megnyugtató. –
fintorogtam. Ezüstmancs közben felállt és odament a megjavított rudakhoz.
Kíváncsian szagolgatni kezdte, majd ahogy a mancsával meglökte, feltettem a
kezemet.
- Szerintem ezt ne csináld.
Hablaty sokat dolgozott vele és bevallom, hiányzik a repülés.
:: Csak kíváncsi voltam. Hogy tudsz
ezektől a botoktól repülni? ::
- Azok rudak, nem botok. Ha
óvatosan idehozol egyet, megmutatom. – néztem a tenyeremre, amivel Kristály épp
végzett.
:: A lábadat is bekenem, Hablaty.
Ez valószínűleg jobban fog fájni. Csúnyább a seb. :: - nézett rám, én pedig
bólintottam. Ezüstmancs közben mellém sétált és felém nyújtotta a rudat.
Kivettem a szájából, majd a farok-szárnyára mutattam.
- Közelebb tudod tartani a
szárnyadat? Au… - szisszentem fel újra, Ezüstmancs pedig felém tartotta a
szárnyát. Vettem egy nagy levegőt, majd a farok-szárnyában levő egyik csont
mellé raktam a rudat.
:: Ó. A rudak helyettesítik a csontjainkat.
Ez érdekes. De hogy mozognak? ::
- Ehhez adom kölcsön a lábamat. A
szárny Fogatlan oldalán végigfutva egy pedálhoz kapcsolódik. A pedált a
nyereghez rögzítettem, így eléri a lábam. Ahogy mozgatom a pedált, a különféle
állásainak megfelelően változik a szárny. Ehhez persze kell sok kötél, bőr és
vasrúd, de utána már viszonylag könnyű összerakni. Azt nem tudom, hogy a
kiszakadt bőrrel mit csináljunk, mert az tényleg csúnya. Au. – húztam el a
lábamat, Kristály pedig bólintott.
:: Kész is vagyunk. Ügyes voltál.
::
- Már kész? Észre sem vettem… -
néztem a lábamra.
- Ez azért van, mert Ezüstmancs
szóval tartott. Én kértem meg, hogy kérdezzen azokról a botokról. Tudtam, hogy
imádsz róluk áradozni. – nyújtózkodott Fogatlan.
- Nem is áradozok, csak próbáltam
érthetően elmagyarázni, hogy működik a mű-szárnyad.
- Felőlem. Megyünk akkor? Nem
tudom ti hogy vagytok vele, de én éhen halok.
- Te mindig éhen halsz. – álltam
fel és bicegtem a kosárig. Elővettem belőle a váltó tunikámat, majd az egyik
karját levágtam. Csináltam pár kötözésre alkalmas darabot belőle, majd a
kezemet és a lábamat is bebugyoláltam vele. Már raktam zsebre a tőrömet, mikor
Jegeskarom mellém lépett, szájában a csizmámmal. Mosolyogva vettem el tőle és
hajtottam fejet.
:: A lányaimmal előre megyünk. A
tónál találkozunk, sárkány lovas. :: - nézett rám, majd Fogatlanra, ezzel pedig
a kijárathoz fordult és pillanatokon belől már ott sem volt. Ezüstmancs és
Kristály sietve követték. Fogatlan várakozón nézett rám, miközben én a
csizmámat vizsgáltam.
- Nem indulunk utánuk? Gyalog
tovább tart majd.
- De, mehetünk, csak a csizmámat
néztem. Furcsa.
- Furcsa? Mi? – döntötte
oldalra a fejét.
- Semmi égésnyom. Pedig a
kristály forró volt. Te is láttad milyen sebet égetett a lábamba és a kezembe.
A csizmám ennek ellenére sértetlen. – fordítottam ki, hogy jobbam megnézhessem.
- Nem tudom miért égetett meg
téged, de nagyon nem tetszik. Ezek után csak addig lesz nálad, amíg napközben
beszélünk és akkor is folyton figyeled, milyen a színe. Ha kezd vörösbe átmenni,
olyan messze dobod magadtól, amilyen messze csak tudod. – morgott, én
pedig a fejemet ingatva vettem fel a csizmámat.
- Ha legközelebb vörös lesz,
legalább tudom, mit kell csinálnom, hogy újra meg tudjam fogni. – kezdtem el
bepakolni a rudakat a kosaramba.
- Ezeket is visszük?
- Igen. Legalább tudom, hogy mit
kell még csinálnom a szárnyaddal. Mi a véleményed a szarvasokról? – raktam rá a
nyerget, mire kíváncsian nézett rám.
- Ehetők, de a halakat jobban
preferálom. Miért?
- Hát barátom, hamarosan szarvasra
fogsz nekem vadászni.
- Szarvasra? Miért? –
állt fel a füle a döbbenettől, én pedig elmosolyodtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése