Irány az élet - 16. rész: Oswald jámbor politikája

16. rész: Oswald jámbor politikája

Az Ádáz-sziget sűrű erdeinek mélyén egy szarvascsorda legelészett békésen. Rágás közben gyakran megálltak és füleltek bármiféle veszély közeledtére. Csak egy apró, oda nem illő zaj és már menekülnek is.

Egy fiatal srác, rejtekhelyén lassan kifeszítette az íját. Áldozatát már régen kiszemelte. A csorda szélén állt egy bak. Fején díszes agancs, melyet törzséből korábban még senki sem látott. Ha erre nem emel sisakot az apja, akkor semmire. Egy apró mosolyra húzódott a fiú szája szélére, de egyből el is tűntette. Ha megvan a zsákmány, utána ünnepelhet.

A célzáshoz pontosan beállt, már csak el kell engedni azt a nyilat. A levegővételt is visszafojtva koncentrált és...

Váratlanul egy kürt törte meg a csendet. A cél elmozdult, a nyíl elszabadult, a szarvas pedig megmenekült. Mire felállt a fiú a tökéletes rejtekhelyéről, a csordának már nyoma sem volt. Bosszúsan fordult meg és vágta a földhöz az íjat.

- KI MERÉSZELTE ELRONTANI A VADÁSZATOMAT? – üvöltött a közeli bokrok irányába Dagur a Tébolyult.

Onnan csendben hat ádáz katona bújt elő. Tanácstalanul összenéztek, majd az egyikük nagyot nyelve magára vállalta a bátor szerepét. Lassan kilépett a bokrok közül.

- Elnézést, uram. Ha jól hallottam, akkor a városban fújták a kürtöt.

- Kürtöt? Ilyenkor? – nézett furcsán Dagur az ég felé.

Kora reggel volt még. Az ádázok nem szoktak próbariadót fújni kora reggelente. Jobban belegondolva, szinte sosem szoktak próbariadót fújni. Ők ádázok. Igazi harcos nép. Ostoba az, aki újat húz egy ilyen erős törzzsel.

- Mit gondol, Vorg kapitány, mi történhetett? – sétált közelebb az embereihez Dagur.

- Valószínűleg nem várt hajó érkezett a kikötőbe, uram.

- Nem várt hajó? Hmmm. Jobb ha utánanézek ennek. Apám az elmúlt időszakban nem állt épp a váratlan helyzetek magaslatán. – dörzsölte az állát tanakodva az ádázok vezérének fia. – EMBEREK, HAZAMEGYÜNK. – jelentette ki Dagur, majd eltökélt tekintettel indult a városba.

Háta mögött az emberek magukban morogva kapták fel az eddig elejtett vadakat, Vorg kapitány pedig Dagur eldobott íját. Egyikük sem szerette volna a későbbiekben Dagur fegyvereinek keresésével tölteni a napot…

~~~

Az erős szélnek köszönhetően a Huligán hajó hamar közeledett az ádáz kikötőbe. A legénység tagjai fáradtan és kissé feszülten készültek a kikötésre. Ugyan a szövetségeseikről van szó, mégis, van valami a törzs embereiben, ami kifejezetten őrültté teszi őket. Elég egyetlen rossz mozdulat és ellened fordítják a helyzetet. Ezt minden berki tudja. Pléhpofa ezért is választotta a legtapasztaltabb és legmegbízhatóbb vikingjeit a törzsből. Nem egyszer járt már velük Ádáz-szigeten, így a véletlen balesetektől legalább most nem kell tartania. Van így is épp elég gondja.

A mólóhoz közeledve a Huligán főnök egyből kiszúrta az ádázok vezérét. Oswald pár bizalmas emberével várta az érkezésüket.

Amint befutott a hajó és a mólóra került a hajóhíd, Pléhpofa leintette Asgert, aki bejelentette volna az érkezését. Maga mögött hagyva embereit Oswald elé sietett, aki kissé értetlenül nyújtotta kezét üdvözlésképp.

- Odin hozott, barátom. Mégis minek köszönhetem a látogatásodat? Ha jól rémlik, az éves békeszerződésünk aláírása még hónapokkal odébb van.

- Sajnos ennél sokkal komolyabb ügyben érkeztem, Oswald. Szükségem van a támogatásotokra. – felelte Pléhpofa, ezen pedig még az ádáz törzsfőnök is meglepődött.

- Támogatásra? Mégis milyen ügyben?

- Pár napja Berkre érkezett egy ismeretlen hajó. A Véres-koponya törzs ultimátum elé állított minket. Vagy beállunk jóformán rabszolgának, vagy számítsunk háborúra ellenük. Gondolhatod, hogy nem süllyedünk olyan mélységekig, hogy gyávaságból ezeknek a szolgái legyünk.

- Nem, még szép hogy nem. – bólintott egyetértően az ádáz vezér. – Azt azonban nem értem, hogy milyen ügyben vársz tőlünk támogatást?

- Legfőképp…

- Várj, ahogy nézem ez egy hosszabb beszélgetés lesz. Gyere, a Nagyteremben vendégül látunk az embereiddel együtt. Bizonyára éhesek lehettek. Eszünk és iszunk valamit, közben pedig megtárgyaljuk a problémát. – javasolta Oswald, amit a Huligánok őszinte örömmel fogadtak.

Pléhpofa fáradtan bólintott egyet, majd követte szövetségesét a Nagyteremhez. Oswald hozzáállását elnézve valami azt súgta a tapasztalt főnöknek, hogy nem lesz könnyű rávenni, hogy mellettük álljanak ebben a háborúban.

~~~

Teljesen még magamnál sem voltam, mikor váratlanul egy nagyot estem a kemény földre. Hunyorogva nyitottam ki a szemeimet és dörzsöltem az oldalamat. Ezért nem fogok soha többé ráfeküdni Fogatlan szárnyára.

Az említett éjfúria mellettem állt és a fogait villantva morgott a barlang kijárata felé. Zavartan követtem a tekintetét, a sötétben azonban nem láttam semmi rendkívüli.

- Mi van? Mi a baj, pajti? – kérdeztem álmosan.

- Valami van ott kint. – felelte röviden, figyelmét azonban egy pillanatra sem vette le a fejében veszélyesnek beállított „valamiről”.

Válasz helyett fáradtan hunytam le a szemeimet és talán vissza is feküdtem volna aludni, ha a hűvös levegő meg nem csapott volna. Grimaszolva újra körbenéztem, tekintetem pedig a mellettünk levő kialudt tábortűzön állt meg.

- Remek… - morogtam az orrom alatt.

Mellényemet felkapva közelebb másztam a tűzhelyhez és pár félrerakott ágat dobtam a parázsra. Jobban körbenézve a menedékünkön, feltűnt, hogy sehol sem látom a másik fúria körvonalait. Merre mehetett ilyen korán?

Hirtelen Fogatlan fejével gyengéden odébb tolt, majd egy kisebb plazmacsapással újra életet lehelt a tűzhelyünkbe. Az arcomat megszaglászva magában úgy dönthetett, hogy velem minden rendben van, így fejét a mancsaira hajtva folytatta a kintről jövő zajok figyelését.

- Ezüstmancs hová lett? – érdeklődtem aggódva az éjfúriát. Fogatlan rám pillantott, tekintete pedig nyugodtabbá vált.

- Már korán felkelt és elment reggeliért. Ilyen időben tovább tarthat. – pillantott ismét a bejárt felé, mire a fejemet lehajtva bólintottam.

Kintről tisztán hallatszódott a viharos szél tombolása és a hőmérséklet is nagyon alacsonyan lehetett. Mióta ezen a szigeten vagyunk, még nem volt ilyen hideg egyik hajnalban sem. A tűz mellett ülve hol az ujjaimat próbáltam felmelegíteni a leheletemmel, hol pedig a mellényt próbáltam jobban összehúzni magamon. Mit meg nem adnék most az egykori házamban levő tűzhelyért. Hideg téli estéken gyakran aludtam el ott apa székében a takarómba burkolózva.

- Valami bánt Hablaty? – érdeklődte Fogatlan és féltő szemekkel fürkészett.

- H… Hideg van. – vacogtam a csizmámat nézve.

- Ha csak ennyi, akkor gyere. Szerintem még bebújhatsz a szárnyam alá, amíg a hófúria vissza nem ér. – takart be óvatosan fekete szárnyával. Pár pillanat múlva kezdtem megint kellemes melegben érezni magamat.

- Fogatlan? Kérdezhetek valamit? – suttogtam az oldalamra fordulva.

- Ez csak természetes. Tudod, hogy bennem bízhatsz. – fújt játékosan egy kis levegőt a hajamba.

- Tudom és köszönöm. – vakargattam meg az álla alatt.

- Igazán nincs mit. Gyerünk, hallgatlak.

- Oké, tudod én… Gondolkoztam és… Szerinted történhetett volna másképp?

- Másképp micsoda?

- Maradhattunk volna Berken? Talán tényleg meg kellett volna várnunk, amíg Asztriddal együtt kiokoskodunk valamit. Szerinted? – néztem rá kissé elveszve.

- Nem ismerem a társaidat, Hablaty. Előtted még sosem volt dolgom emberekkel. Eléggé kiszámíthatatlanok vagytok. – vette le rólam a tekintetét és pár pillanat múlva sértődötten megrándult az egyik füle. – Látom, nem élvezed velem ezt a kalandozás dolgot, amit korábban annyira lelkesen emlegettél.

- Mi? Nem erről van szó, pajti! – néztem rá nagy szemekkel. – Csak… Ember vagyok. Vannak dolgok, amik hiányoznak.

- Az emberek. – húzta fel az orrát irritáltan.

- Is. Bélhangos, az apám… Ezek mellett pedig még rengeteg olyan apró dolog, amik, amíg a falumban éltem, természetesnek számítottak. Egy finom leves, kenyér, vagy épp a meleg ágyam és a ruháim. Ugh. Ostoba is vagyok, hogy nem hoztam magammal legalább a téli kabátomat. Most nem fáznék ennyire. – átkoztam magamat a meggondolatlanságomért.

- És nem tudsz itt olyat szerezni? – érdeklődte már nyugodtabb arckifejezéssel.

- De. Tudok, és valószínűleg fogok is. Azt hiszem ma a ruhakészítésből fog állni.

- Ha eljutunk az emberfészekig. – sóhajtotta Fogatlan.

- Ennyire szörnyű a helyzet odakint? – kérdeztem csendesen. Az éjfúria kicsit felemelte a szárnyát, hogy jobban rám tudjon nézni.

- Hajnalban olyan hóvihar jött, hogy még a barlangba is befújta a havat. Ezüstmancs félig egy jégfalat épített, hogy megóvjon minket.

- És én átaludtam ezt az egészet? – húztam fel a szemöldökömet.

- Én is csodálkoztam rajta. Tényleg elég fáradt lehettél.

- Az voltam. – bújtam közelebb az oldalához. – Amúgy, nem emberfészeknek hívjuk. Városnak. – javítottam ki.

- Város. Próbálom megjegyezni. – kezdte a lábát nyalogatni. Egy ideig csendben figyeltem a szárnyán a lángok játékát, majd elgondolkodva értem az oldalához. Érdekes, hogy a hasa környékén viszonylag hideg a pikkelye, míg egyre feljebb haladva, a szárnya belső része már meleg.

- Miért nem fáznak a sárkányok?

- Hm? – hagyta félbe a mosakodást és nézett rám.

- Miért nem fáznak a sárkányok? – ismételtem meg a kérdést kíváncsian.

- Honnét gondolod, hogy nem fázunk? – nyalta meg az orrát.

- Miért? Fáztok?

- Általában nem. Legalábbis amíg elég a belső tüzünk.

- Belső tüzetek? – pislogtam rá kicsit értetlenül. Hatalmas zöld szemeivel egy jó darabig csak engem nézett, majd egy kintről jövő hirtelen zajra a bejárat felé fordította figyelmét.

- Minden sárkánynak van. Tudod, a többségünk tüzet okád, ami nem csak önvédelemre vagy vadászatra jó. Így tartjuk melegen magunkat. Hideg időben még harcnál is a lehető legkevesebbet használunk belőle. Ilyenkor lassabban töltődik fel, mert a testhőmérsékletünk megfelelő szabályozására kell fordítanunk a nagyobb részét.

- Tudod szabályozni a testhőmérsékletedet?

- Igen. Milyen magas vagy alacsony legyen, sőt, még arra is képes vagyok, hogy külön bizonyos testrészeim mekkora hőt kapjanak. Lenyűgöző, mi? – húzta ki magát dicsekedve.

- Ezt nem tudtam a sárkányokról. Tényleg különleges tulajdonság. – simítottam végig a pikkelyes szárnyán.

- Most is ennek a képességnek élvezed az előnyeit.

- Igen? – lepődtem meg teljesen.

- Fáztál. Felmelegítettem neked a szárnyamat. – felelte könnyedén. Másodpercekig csak a szárnyát bámultam, majd halvány mosoly szökött az arcomra.

- Köszönöm, pajti.

- Szóra sem érdemes. – rakta le a fejét, tekintetével azonban még mindig a kijáratot fürkészte. Kissé feszülten követtem a tekintetét.

- Ezüstmancsnak nem kellett volna visszaérnie már? – kérdeztem, Fogatlan azonban hosszú pillanatokig nem felelt. Szárnyát közelebb húzva felém fordult és halkan dorombolni kezdett.

- A hófúriák nagyon szívósak. Lefogadom, hogy mire felkészülnénk rá, hogy kimenjünk megkeresni, ő teli hassal, hallal a szájában érkezne meg és egész nap azzal piszkálna, hogy aggódtam miatta. Nyugodtan aludj még egy kicsit. Amint megérkezik Ezüstmancs, felkeltelek és kitaláljuk, hogy legyenek a továbbiak.

- Jó, de tényleg ébressz fel, ha megérkezett Ezüst! – ásítottam.

Halványan rám mosolygott, én pedig az oldalamon feküdve próbáltam visszaaludni.

~~~

Az Ádáz-sziget Nagytermére érezhető feszültség szállt. Miután Oswald meghívta a Huligánokat egy kiadós lakmározásra, mellette pedig végighallgatta Berk vezérének történetét az ismeretlen törzs ultimátumáról, kezdett számára is világossá válni, hogy régi szövetségese miért fordult hozzájuk. Pléhpofának támogatás kellett, katonailag, ezt pedig az Ő törzsétől várták el.

Amint konkrétan felmerült a katonai segítség, Oswald felállva az asztaltól kért egy kis időt. Megbízható embereivel nyomban át akarta beszélni a lehetőségeket, hogy a lehető legjobb döntést hozhassa. Ez a kis idő kezdett hosszú óráknak tűnni.

Mi másra számíthatnál, ha a legnagyobb szövetségesedet Oswald a Jámbornak hívják? – gondolta Pléhpofa keserédesen és frusztráltan vette kezébe az elé kirakott korsó mézsört, melyet nagy kortyokban el is fogyasztott.

Ekkor végre ajtónyitódás hallatszódott, Oswald pedig pár emberével együtt visszatért az asztalhoz. Amint leült az ádáz főnök, nyugodt mozdulatokkal kezdte félrepakolni maga elől a tányérokat és korsókat. Pléhpofa ezt felhúzott szemöldökkel nézte végig, amint azonban ki lett terítve egy pergamen, a Huligán törzsfőnök már tudta, hogy mi következik, ezért pedig legszívesebben homlokon csapta volna magát.

- Sajnálom, hogy megvárattalak öreg barátom, de tudod jól, hogy mennyire fontos lépés volt ez a félreértések elkerülése végett. Átnéztük az embereimmel a békeszerződésünk minden pontját és nem találtunk benne olyan részt, mely azt követelné meg tőlünk, hogy háborúba kell vonulnunk a Huligán törzs oldalán, ha azt támadás éri. Éppen ezért…

- Tudom jól, hogy nincs a szerződésben ilyen pont. Én a segítségedet kérem, Oswald. Az a törzs ultimátumot adott nekünk.

- Nem gondolom, hogy bármi problémát jelentene számotokra egy ilyen törzs.

- Ha a körülmények olyanok lennének, akkor nyilván nem. Az elmúlt időszakban azonban nagyon megszaporodtak a sárkányportyák, így az élelmiszer raktárunk csupán félig van feltöltve. Rövidebb háborúval még bírnánk, a hosszabb azonban most nem jöhet szóba. A támogatásotokkal meggyőződésem, hogy hamar képesek volnánk legyőzni ezt az idegen törzset.

-  Az Ádáz törzs már hosszú ideje nem szállt háborúba. Szép időszakot élünk. Nem hiszem, hogy most kéne ezt megszakítanom egy jött-ment törzs fenyegetése miatt, mely nem is minket ért. A fiamnak is rossz példát mutatnék, úgyhogy a válaszom nem.

- Az a törzs titeket is megtámadhat Oswald.

- Nem hiszem, hogy olyan ostobák lennének, hogy kikezdjenek velünk. Messzi tengereken tudják, hogy mi vagyunk a környék legerősebb népe. Sajnálom Pléhpofa, de nem fogok hadat üzenni nekik. Keresd fel Mogadont vagy Berthát. Lefogadom, hogy ők örömmel csatlakoznak a háborúdhoz.

- Azt meghiszem… - állt fel Pléhpofa az asztaltól és már fordult, hogy elhagyja a termet, hirtelen azonban megtorpant és újra az ádáz vezérre nézett. - Tudod Oswald, talán még úgy mondják, hogy ti vagytok a legerősebbek, békével azonban nem fogod tudni fenntartani ezt a hírnevet. Főleg, ha szárnyra kap a szóbeszéd, hogy az ádázok nem álltak ki a szövetségesük mellett…

- A tárgyalásnak vége, Pléhpofa. Hagyjátok el a szigetemet. – állt fel Oswald is és ideges mozdulattal intett az ajtó felé. Pléhpofának nem is kellett többet mondani. A Huligán törzsfőnök az embereivel együtt magára hagyta Oswaldot az ádázoknak nagytermében és szigorú katonai kísérettel a kikötő irányába siettek.

A város főterére visszaérkező Dagur még épp látta távozni régi szövetségeseiket. Értetlen arckifejezéssel küldte a kikötőbe Vorg kapitányt, hogy járjon utána Pléhpofáék hirtelen érkezésének és távozásának, ő maga pedig apja keresésére indult.

Az ádázok jámbor vezére a nagyteremben ülve csavarta össze a szerződést, mikor Dagur néhány őrt kis híján feldöntve rontott be az ajtókon. Oswald meglepődve nézett végig a fián.

- Dagur? Úgy tudtam, hogy csak holnap érkeztek vissza a vadászatról. Olyan sok vadat ejtettetek, hogy már nem bírták a katonák? – nevetett az öreg vezér, fiának azonban korántsem volt ilyen cseverészős kedve.

- Úgy döntöttem ma hajnalban, hogy visszajövünk a csapatommal, mivel egy bizonyos kürt megzavarta a szarvas vadászatomat. Mit kerestek itt a Huligánok? – sétált közelebb Dagur az apja asztalához, aki erre csak legyintett egy nagyot.

- Unalmas politikai dolgokról tárgyaltunk Pléhpofával. Nem hiszem, hogy érdekelnének a részletek.

- Ami azt illeti igen, érdekelnek. Te mondtad, hogy ideje beletanulnom egy főnök teendőinek részleteibe. Az unalmas politikai dolgok pont ebbe a körbe tartoznak. – vette elő Dagur az egyik tőrét és kezdett játszani vele.

- Csupán a békeszerződés néhány alapvető pontját beszéltük át. – próbálta ennyivel elintézni a dolgokat Oswald, fia azonban hirtelen nagyon kíváncsivá vált.

- Érdekes. Az előző években nem beszéltétek át azt a szerződést… - firtatta tovább Dagur.

- Épp ezért volt ideje átbeszélni őket. Most mennem kell. Sok még a teendőm, fiam.

- Értettem, apám… - válaszolt Dagur bosszúsan, majd grimaszolva nézte, ahogy apja elhagyja a termet. Sok dolgot lenyel az apjától, azt azonban hogy hazudjon neki, és hülyének is nézze, határozottan nem. A ruhaujjával kifényesítette a tőrt, majd a csizmájába csúsztatva Vorg kapitány keresésére indult. Remélhetőleg ő legalább szerzett valami használható információt.

~~~

Bosszúsan fordultam a másik oldalamra és sóhajtottam egy nagyot. Fogalmam sincs róla, hogy mióta próbálok visszaaludni sikertelenül. Először csak forgolódtam, majd elkezdtem mindenfélén agyalni. Fogatlan próbálta a lehető legjobban körbeírni ezt a különleges képességüket, azonban minél többet agyalok rajta, annál több kérdés merül fel bennem. Mi történik egy sárkánnyal, ha elveszti a tüzét? Képesek ők is halálra fagyni a nagy hidegben, akárcsak mi, emberek?

A hasamra feküdve előrébb kúsztam, hogy kileshessek az éjfúria szárnya alól. Szemei le voltak hunyva. Elaludt volna? Számat elhúzva néztem a már csak alig pislákoló tűzre. Mivel fából már alig van, jobb, ha nem mászok ki Fogatlan szárnya alól.

Fejemet a karomra fektetve nézelődtem a barlangban. A bejárat kicsivel több, mint fele jégfallal volt borítva. Ezüstmancs úgy tűnik tényleg megtett mindent, hogy megóvjon minket a vihartól.

Kintről még mindig hallatszódott a tomboló szél. Ilyen időben talán tényleg tovább tart a vadászat, de nem is tudom… Szerintem már ébren vagyok legalább másfél órája. Azóta vissza kellett volna érnie, nem?

Elgondolkodva néztem a ruhám ujján egy foltot, mikor hirtelen erősen koppant valami a jégfalon. Nagyot rezzenve emeltem fel a fejemet a karomról és csendben vártam, jön-e bármi további hang. Egy ideig csak a szél süvítése hallatszott. Magamban már kezdtem valamennyire lenyugodni és csak az élénk képzeletemre hagyni, mikor váratlanul egy furcsa kis hangot véltem hallani. Először egyáltalán nem volt tiszta, azonban ahogy újra és újra ismétlődött, döbbentem ültem fel.

Sietve kimásztam az éjfúria masszív, fekete szárnya alól és a jégfalhoz rohantam.

Először próbáltam felmászni a jégfalra, próbálkozásom azonban lehetetlenségnek tűnt. A jégfal teteje túlságosan magasan volt, ezek mellett pedig rendkívül csúszott. Bosszúsan sóhajtottam és siettem Fogatlanhoz.

Kezemet a fejére tettem és lassan elkezdtem simogatni. Dorombolva nyomta fejét a hasamba és álmosan pislogott rám.

- Hablaty? Miért nem alszol? Valami baj van? – kérdezte, szemein pedig látszott, hogy még nincs teljesen magánál.

- Azt hiszem igen. Zajt hallottam kintről. Kékes van itt.

- Kékes? – nézett a falra, majd hirtelen megrázta a fejét. – Kékes? Mit akar itt?

- Bajban van. Ki kell mennem érte. Rombold le a falat.

- Hablaty, ha lerombolom azt a jégfalat, akkor nagyon hideg lesz itt bent.

- Tudom, de nem hagyhatjuk kint. Kérlek. – néztem rá könyörögve. Komoly tekintettel fürkészett pár pillanatig, majd nagyot sóhajtva felállt és közelebb lépett a bejárathoz. Jobb szárnyát felemelte, fejével pedig arra biccentett.

- Bújj be alá. Nem tudom, merre repülnek majd a jégdarabok.

Hálásan bólintottam, majd a kérésének eleget téve bebújtam a szárnya alá. Egy darabig a szél süvítésén kívül nem volt egyéb zaj. Fogatlan fejben próbálhatta felmérni hova és milyen erősségű plazmacsapást lőjön, amint azonban megvolt, jött a híres hang, mely csakis az éjfúriák lövése előtt figyelhető meg. A jégfal nagy robajjal tört darabokra, Fogatlan pedig lassan kinyitotta a jobb szárnyát.

Kimászva alóla először a hideg levegő csapott meg. Fogatlan, fejét lehajtva, szemeit pedig résnyire kinyitva nézett rám.

- És most? – érdeklődte, mire a kijáratra biccentettem. Ott megközelítőleg derékmagasságig még mindig állt egy fal, ezt azonban már könnyedén át tudom mászni.

- Megkeresem Kékest. – álltam fel és sietős léptekkel hagytam el a barlangot. A jégfal darabjait átmászva hirtelen derékig érő hóba süppedtem. Fogatlan aggódva nézett rám.

- Biztos jól hallottad? Lehet csak a szél játszott. – fordította el a fejét az arcába csapó erős szél miatt.

- Nem, segítséget kért! Biztos vagyok benne. Valahol itt kell lennie. – néztem körbe és pár lépést tettem a barlangtól. – KÉKES! – kiáltottam kezeimet tölcsérként használva. Ilyen viharban az orromig sem látok. Tanácstalanul kémleltem a nagy fehérséget, Kékesnek vagy egyéb más illetőnek azonban nyoma sem volt..

Váratlanul egy nagyobb széllöket miatt elveszítettem az egyensúlyomat, így háttal a hóba zuhantam.

- HABLATY!

A kezemet felemelve jeleztem, hogy hol vagyok és próbáltam újra a lábamra állni, mikor hátulról valami elkapta a mellényemet. Ijedtem kezdtem kapálózni, egészen addig, amíg felemelve a barlangba nem dobott.

A havat leporolva magamról remegve fordultam meg és még láttam, ahogy Fogatlan eltűnik a szemeim elől. Aggódva pattantam fel és siettem a barlang kijáratához. Nem messze a kijárattól állt Fogatlan és feszülten koncentrált valamire.

- Fogatlan? – kérdeztem szinte suttogva.

A füleit hegyezve egyszer csak megindult valamerre, majd elkezdett a hóban kutatni. Döbbenten néztem, ahogy kiemeli Kékest a sűrű hóból és rohan vissza hozzánk. Sietve léptem félre az útból, ahogy az éjfúria átugorva a jégfalat pillanatok alatt bent termett a barlangunkban. Szájában Kékes volt, aki a szokásos kék mintázata helyett teljesen kifakult fehérré.

Fogatlan lerázva magát elindult a barlang általunk eddig fel nem fedezett részébe. Értetlenül indultam utána. Ahogy egyre sötétebb lett, a szárnyához érve próbáltam követni, merre megy. Már nyitottam volna a számat, hogy megkérdezzem, hova megyünk, mikor hirtelen visszarántott a szárnyával. Döbbenten álltam meg és vártam, hogy mi lesz.

Ekkor meghallottam újra azt a híres éjfúria lövés előtti hangot. Hunyorogva néztem, ahogy a földre egy fényes parázságyat csinált, Kékest pedig lassan ráhúzta. Jobban körbenézve észrevettem, hogy pár lépésre előttünk egy barlangi tó van. Értetlenül fordultam Fogatlanhoz.

- Valamivel el kell foglalnom magamat, ha épp duzzogok, nem? Mielőtt az emberfészekhez mentem volna, járkáltam kicsit ezekben a járatokban. Sok meleg vizű forrást találtam. Az egyik ezt a tavat tölti fel. Neki pont erre lesz szüksége, amint kicsit kiolvadt.

- Azt hiszem te mindig meg tudsz lepni, pajti. – ingattam a fejemet döbbenten és letérdeltem Kékeshez. A kristályhát remegve nézett rám. Nyugtatón tettem kezemet az oldalára és halványan elmosolyodtam. – Hé. Nyugalom, minden rendben lesz. Már biztonságban vagy.

/W… Wade… S… Segít… Segíts./

- Itt vagyok. Ne aggódj. Fogatlannal segítünk. – nyugtattam, mire Kékes tekintete Fogatlanra esett.

Értetlenül pislogva néztem őket. Úgy tűnt, mintha Kékes mondott volna valamit Fogatlannak, aki aggódva fordult a barlang kijárata felé. Egyik pillanatról a másikra Fogatlan felállt, mire követtem a példáját.

- Mégis mit tervezel? – kérdeztem, Fogatlan pedig bosszúsan fújtatott egyet.

- Megkeresem kedvenc hófúriánkat. – fordított nekem hátat.

- Megyek én is. – jelentettem ki határozottan. Fogatlan erre megtorpant, mire én szépen belesétáltam.

- Szó sem lehet róla. Mire elérnénk a legközelebbi fáig, halálra fagynál. Te itt maradsz a kristályháttal. – biccentett Kékes felé.

- Mondott neked valamit, ugye? Valami baja esett Ezüstmancsnak? Ha így van, szükséged lehet a segítségemre.

- Ha visszahoztam, segíthetsz, addig azonban maradsz ebben a barlangban.

- Hogy fogod megtalálni egyedül? Ne kezdd azt, hogy éjfúria vagy, mindenre képes vagy egyedül, mert…

- Jelenleg csak akadályoznál, Hablaty. Vigyázz a Kristályhátra. Ha kezd visszatérni a színe, kezdj meleg vizet önteni a pikkelyeire. Hamar kiszáradhat. Miattam ne aggódj. Sietek vissza.

- De…

- Miattad ne kelljen aggódnom, oké? – fordult még vissza és dörzsölte fejét az oldalamnak. Leülve a földre a kezeim közé vettem a fejét és komolyan néztem zöld szemeibe.

- Siess vissza, jó? És vigyázz magadra.

Az éjfúria dorombolva nyalta meg az arcomat, amit aztán fintorogva töröltem le a ruhám ujjával. Fogatlan hátralépve bólintott egy aprót mosolyogva, majd hátat fordítva nekem, rohant kifelé a barlangból.

Aggódva nyeltem egy nagyot, majd ültem közelebb Kékeshez, aki szemeit lehunyva feküdt a parázson. Szerencsére már kevésbé remegett. Sóhajtva vettem elő a csizmámból a kristályt, ami világoskék fényével egyből beragyogta a barlangot. Fogatlan hamar vissza fog térni, Ezüstmanccsal együtt… Csak meg kell nyugodnom és bíznom benne.

~~~

Atley szigetén a tomboló hóvihar miatt drasztikusan lecsökkent a látótávolság. Aki ilyen időben indul neki az erdőnek, egyszerre állítható bátornak és ostobának. Egy bizonyos éjfúria inkább az utóbbinak érezte magát, ahogy a szél a szemébe hordta a havat.

Bosszúsan megrázta a fejét, majd mély levegőt véve lehunyta szemeit. Koncentrálnia kell, mert ha eltéved ezen a rövid úton, bizony csúnya vége lehet a történetnek.

A kristályhát azt mondta, hogy a kis tavánál volt Ezüstmancs három Rettenetes rém és Wade, kékes „mestere” társaságában. A tó nincs messze a barlangtól. Könnyedén oda kell találnia, ha követi az ösvényt.

Fejét lehajtva, szemeit pedig összehúzva indult meg. Szárnyait próbálta minél közelebb húzni a testéhez, hogy lehetőleg ne akadjanak el az ágakban.

Beletelt bizony több hosszú percbe is, mire végre látótávolságba került Kékes tava. A tó nagyobb része be volt fagyva, Ezüstmancs pedig a parton ült. A három rém mellette összebújva feküdtek és néztek a távolba. Fogatlant pillanatnyi tétovázásából egy jó adag, a fejére eső hó rázta ki. Értetlenül közeledett hátulról a hófúriához.

:: Gyerünk. Már csak egy kicsit kell kibírni és… ::

- Ezüstmancs? Mit csinálsz? – szólalt meg Fogatlan, mire meglepődve fordult meg az említett hófúria.

:: Fogatlan? Végre megérkeztél… :: - dorombolta Ezüstmancs erőtlenül, majd közelebb lépve hozzá felszisszent. Az éjfúriának egyből feltűnt, hogy milyen furcsa szögben áll a hófúria szárnya. Aggódva nézett kék szemeibe, majd fejével a barlang felé bökött.

- Gyerünk. Visszamegyünk. Kékes ismerőse merre van?

:: A vízben. Nem tudjuk magunkkal vinni. Víz nélkül meghal. Azt mondta, hogy menjünk vissza nélküle. ::

- A barlangban van egy tó. Ott kibírja, amíg jobbra nem fordul az idő. – lépett, majd hajolt közelebb az éjfúria a vízhez. – Elő tudod hívni, vagy le kell mennem érte?

Ezüstmancs halványan elmosolyodott, majd az éjfúriához hasonlóan ő is közelebb hajolt a vízhez. A tó víztükrén megjelent két fúria homályos körvonala…

És valami más is.