Irány az élet - 14. rész: "Fogatlanul"

14. Rész: "Fogatlanul"

Az ébredést követően általában ott van az a pár perc, amikor az ember még csak próbálja felmérni, mi is zajlik körülötte. Ez velem sem volt másképp. Kissé még fáradtan feküdtem az oldalamra és raktam kezeimet a fejem alá. Még egy kicsit pihenek és…

Gondolatmenetemet félbeszakítva értetlenül értem a hajamba, ami nedves volt. Hunyorogva kinyitottam a szemeimet és ahogy a kezemre néztem, undorodva ültem fel és vertem be a fejemet a fehér, pikkelyes takarómba. Nyál. Sárkánnyál. Éreztem, ahogy szépen, lassan elkezd lefolyni a tarkómon a maradék. Ugh. Ez egyszerűen csodálatos.

:: Hablaty? Felébredtél? :: - emelte fel Ezüstmancs a szárnyát így egyből megcsapott a hideg levegő. Remek, még a tűz is kialudt. Ennél jobban nem is indulhatna a nap.

- Fel. Jó reggelt, Ezüstmancs. – pislogtam és ráztam le a kezemről a nyálat.

:: Sajnálom. Elkezdtem mosakodni és… úgy tűnik kicsi neked is jutott. :: - állt fel és nyújtózott mögöttem egy nagyot.

- Semmi baj. Majd lemosom a tónál. – álltam fel és követtem a példáját.

A barlang kijárata felé pillantva nem láttam Fogatlant. Aggódva vettem fel a mellényemet a földről, majd belebújva elindultam kifele. A barlang előtt megálltam. Olyan volt, mintha még mindig este lenne. Nagyon korán lehet még.

- Nem tudod Fogatlan hová lett? – fordultam a mellettem megjelenő hófúriához. Ezüst bosszúsan fújtatott.

:: A barátod nem nagyon szereti más, különösen bizonyos hófúriák orrára kötni a dolgait… De ne aggódj. Szerintem csak vadászni ment. ::

- Remek… Lejössz velem a tóhoz? Megreggelizünk, aztán nekem be kéne mennem a városba. Hosszú nap lesz. A műhelyben a feladatokon kívül még neki kéne látnom Fogatlan szárnyának is. - sétáltam vissza a barlangba a tarisznyámért.

:: Nem is várod meg az éjfúriát? :: - kérdezte meglepődve én pedig fapofával fordultam felé.

- A tegnapi után? Nyilván ahhoz van most kedvem, hogy a fancsali képét bámuljam és aztán egész nap ezen rágjam magamat. Nem. Remélem estére észhez tér és végre komolyan beszélhetünk. – indultam a tóhoz, Ezüsttel a sarkamban.

:: Csak félt téged. Meg akar védeni minden veszélytől. A sárkányok nagyon is védelmezők tudnak lenni azokkal, akiket fontosnak tartanak. ::

- Tudom, hogy csak jót akar, de kicsit megbízhatna bennem. – sóhajtottam, miközben leértünk a tóhoz. A tó melletti egyik sziklára leraktam a tarisznyámat, majd letérdeltem a vízhez. Alaposan megmostam a kezemet, majd a hajamból próbáltam kiszedni a nyálat.

:: Ez nem a bizalomról szól, Hablaty. A vérünkben van ez az ösztön. Még sokat… ::

- Még sokat kell tanulnom rólatok, tudom, értem, de ez akkor sem indok arra, hogy így túlreagálja a dolgokat ok nélkül, aztán még Ő sértődjön meg. Néha annyira önfejű tud lenni. – bosszankodtam és léptem a táskámhoz.

Ezüstmancs tekintetével csendesen követte a mozdulataimat. Arcomra mosoly szökött, ahogy kihúztam a tarisznyából a reggelimet. Szeretem a halat, de nem vagyok sárkány, hogy azon éljek.

Ezüst kíváncsian oldalra fordította a fejét, ahogy elkezdtem megkenni a kenyeret vajjal.

- Látod? Halakon kívül mást is lehet enni. – vigyorogtam és elkezdtem enni.

:: Látom, de nem igazán értem. Miért ennél mást, ha halat is ehetnél? ::

Sárkányok… - gondoltam szememet forgatva, majd a víz felé pillantottam, ahonnét valami csobbanás hallatszódott. Pár pillanat múlva egy apró, kék fej tűnt fel. Elvigyorodtam.

- Jó reggelt, Kékes. – köszöntöttem vidáman. Ezüstmancs felkapta a fejét mellettem, majd a kis sárkányra nézett. A kék sárkány pár pillanatig döbbenten nézett, majd megrázta a fejét és mellém repült.

/ Oh, a köves ember és a hófúria. Jó reggelt. Ti mit csináltok… itt? / - kérdezte feszülten, mire a kezemben levő ételre mutattam.

- Reggelizünk. Utána megyek vissza a városba dolgozni. Reggelre a műhelyben kell lennem. – néztem az égboltra. Az ég alján már látszottak a felhőkön át a felkelő nap első sugarai.

/ Értem. Az éjfúria? / - érdeklődte Kékes komoly tekintettel.

- Elment vadászni. – ásítottam.

:: Talán nekem sem ártana. Már én is éhen halok. :: - indult Ezüstmancs a tó fele, Kékes azonban hirtelen elé ugrott és olyan szélesre tárta szárnyait, amennyire csak tudta. Értetlenül figyeltem a jelenetet.

/ Halat ennél? Keress másik tavat. Ez… ez az enyém. Amúgy is angolnákkal van tele. Ti finnyás fúriák azokat nem szeretitek. / - morogta, Ezüstmancs pedig bosszúsan fordult meg és feküdt el mellettem.

:: Látod? Furcsa. :: - suttogta nekem Ezüst, mire aprót bólintottam. Kékes közben a tóban álló egyik kőre telepedett és nem túl barátságos tekintettel méregetett minket.

- Talán a területét védi. – suttogtam vissza a hófúriának, majd Kékeshez fordultam. – Ne aggódj, nem megyünk a tavadba. Kérdezhetek valamit?

/ Kérdezhetsz, de nem biztos, hogy válaszolok. / - felelte ridegen. Egy nagyot nyelve néztem Ezüstre, majd vissza a kristályhátra.

- A te fajtádnál szokás ez a név dolog, vagy honnét kaptad? Tudtommal a sárkányoknak nincs nevük. – kíváncsiskodtam. A kék sárkány először a vízbe nézett, majd összeszűkült szemekkel rám. A farkát nyugtalanul kezdte járatni.

/ A sárkányoknak tényleg nincs, a fajtámnál azonban elterjedt. Remélem ennyi kielégítette a kíváncsiságodat. /

- Nem, vagyis… Igen. Gondolom. Látom, nem szereted, ha kérdezősködök. – nyeltem le az utolsó sajtdarabot is, majd a húst Ezüstmancs felé tartottam. – Kéred?

:: Mi ez? :: - szagolgatta meg kíváncsian.

- Vaddisznó hús. Mondtad, hogy éhes vagy.

:: Igazán nem kéne nekem adnod ezért. Majd később elmegyek vadászni. ::

- Megérdemled. A városban szerzek majd magamnak élelmet. Tessék. Nagyon finom. – mosolyogtam.

Ezüstmancs bizonytalanul elvette, de ahogy a szájába vette, pár pillanat múlva felderült az arca és vidáman nyelte le. A szája szélét nyalva nézett rám.

:: Tudod, ez egész finom volt. Ettem már korábban vaddisznót, de az közel sem hasonlított ehhez. ::

- Mert mi emberek adunk hozzá fűszereket. Finomabbak lesznek tőlük az ételek.

:: Érdekes… :: - nyalta még mindig a száját, én pedig nevetve álltam fel és léptem a vízhez.

/ Mégis mit tervezel? / - sziszegte Kékes idegesen. Látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban kész nekem ugrani. Óvatosan felemeltem a kezeimet.

- A kezeimet szeretném megmosni. Megengeded? – kérdeztem nyugodt hangon. A kristályhát hosszasan fürkészte a tekintetemet, majd lassan bólintott.

Leguggoltam a vízhez és Kékes feszült figyelme alatt mostam kezet. Hirtelen valami nagy dolog ragadta meg a figyelmemet. A víz alatt volt, majd hirtelen el is tűnt. A fejemet megrázva néztem Kékesre, majd távolodtam el a víztől.

- Köszönöm, Kékes. – mosolyogtam és fordultam a hófúriához. - Elvinnél akkor a városba?

:: Biztos nem beszélsz előtte Fogatlannal? :: - kérdezte csendesen, miközben lehajolt, hogy felmászhassak a hátára. Egy utolsó pillantást vetettem a barlang fele, majd megráztam a fejemet.

- Majd este beszélünk. Addigra kitalálok valamit, hogyan értessem meg vele, hogy ezek az emberek nem akarnak ártani nekem. – sóhajtottam, Ezüst pedig megértően bólintott. Lassan Kékesre pillantottam, majd elmosolyodtam.

- Remélem később azért még beszélünk. Szép napot Kékes. – intettem, ahogy a hófúria kitárta a szárnyait, majd a levegőbe ugrott. Fentről még kíváncsian fordultam vissza Kékes tavához.

:: Többet ehhez a tóhoz sem jövünk reggelente. Az a kis sárkány képes lett volna NEKEM jönni. Éreztem rajta, hogy nem kell sok és nekem ugrik. :: - morgott Ezüstmancs, mire nyugtatón megsimogattam a fejét.

- Azt hiszem, van valami a vízben. Lehet azt védi.

:: Láttál valamit? :: - kérdezte és nézett rám döbbenten.

- Talán. Volt valami a vízben, de nem vagyok benne biztos.

:: Akkor egy újabb indok, hogy miért ne menjünk többé a tó közelébe. Lehet veszélyes. ::

- Vagy csak meg kéne ismernünk és többé már nem lenne olyan veszélyes.

:: A túlzott naivitásod. Csodálkozol, hogy Fogatlan még a széltől is véd? :: - nézett rám vigyorogva. Fejemet megrázva nevettem és kezeimet kitárva élveztem az arcomba csapó csípős levegőt.

~~~

Atley közelébe érve Ezüstmancs óvatosan a fák közé ereszkedett. A földre ugorva megrázta magát, majd lehajolt, hogy lemászhassak róla. Mosolyogva léptem a fejéhez és simogattam meg, amint lepattantam róla.

- Köszönöm, hogy elhoztál, Ezüstmancs.

:: Ugyan, szóra sem érdemes. Mikor jöjjek érted? Napnyugtára? :: - kérdezte a város fele pillantva.

- Nem is tudom… Szerintem ma tovább maradok. Neki kell látnom Fogatlan szárnyának, különben csak tovább morog. Strapabíróbbra kell építenem. – nyúltam a mellényembe és leellenőriztem, hogy elraktam-e a füzetemet. Minden adat Fogatlan szárnyáról benne van.

:: Csodállak, hogy képes vagy újra szárnyat csinálni neki. :: - nézett a saját farok-szárnyára.

- Alapból nem kellett volna lelőnöm. Miattam veszítette el. – hunytam le a szemeimet pár pillanatra, majd a fejemet megrázva fordultam a városhoz. – Megyek, Ezüstmancs. Este itt találkozunk, rendben?

:: Vigyázz magadra. Itt várlak majd. :: - biccentett és a szárnyait kitárva repült el.

Megvártam, amíg eltűnt a szemeim elől, majd egy apró sóhajt követően dideregve indultam Atley városába. Mellényemet próbáltam minél jobban összehúzni magamon, fejemet pedig lehajtottam, ahogy a hideg széllel újabb havazás kezdődött.

~~~

A sziget másik felén közben három rettenetes rém épp egy nagyobb tőkehalon marakodott. A vörös rém fogait villantva ugrott előre, mire társai sziszegve hátráltak.

~ Enyém étel, enyém étel! – skandálta morogva, majd elégedetten fordult meg.

A halhoz visszafordulva megnyalta a szája szélét és készült, hogy felfalja, mikor a föld hirtelen remegni kezdett.

A rémek aggódva néztek össze és menekültek el. Pár pillanat múlva megnyílt a talaj és előbukkant egy sárkány. Szippantott párat a levegőbe, majd morogva fúrta vissza magát a föld alá.

Megtaláltam őket. – gondolta elégedetten.

~~~

Ezüstmancs amint leszállt megrázta magát, majd lassan besétált a barlangba. Pár pillanat múlva értetlenül nézett körbe.

:: Mégis hova tűnhetett az az éjfúria? Már a nap is felkelt, eddig nem tarthat az a vadászat, nem? ::

A hófúria a bejárathoz sétált, majd körbeszaglászott. Fejét megrázva sóhajtott.

:: Talán jobb lenne, ha utánajárnék, merre mehetett. Egy hófúria sose bízzon meg egy sértődött éjfúriában. ::

Ezüstmancs ezzel széttárta hófehér szárnyait és a levegőbe rugaszkodott.

A keresést először a barlanghoz közeli tavaknál kezdte, éjfúriának azonban nyoma sem volt. A hófúria kék szemeivel fentről alaposan átkutatta az erdőt, néhány szarvason kívül azonban nem látott semmit. Aggódva fordult a sziget partjai felé, mikor egy fán meglátott három rettenetes rémet. Épp nagy vitában voltak. Ha van sárkány, aki mindent tud a szigeten történt dolgokról, az a rettenetes rém lesz.

Ezüstmancs leszállt a fa alá és a törzsnek támaszkodva megnézte közelebbről a civakodó rémeket.

:: Bocsánat a zavarásért, de tudnátok segíteni? :: - kérdezte udvariasan a hófúria. A rémek úgy tűnt, észre sem vették.

~ Csúnya sárkány, rossz sárkány. Finom hal elveszett. Finom hal nincs. – bosszankodott a vörös.

~ Vörös testvér megérdemli. Vörös testvér elveszi kék testvér halát. Vörös testvér csúnya. – durcáskodott a kék rém.

~ Mindkét testvér csúnya. Zöld testvér ötlete elrabolni halat nagy szőrös állattól. Zöld testvér okos, zöld testvér érdemel halat. – morogta a kisebb zöld. Ezüstmancs a szemét forgatva sóhajtott.

:: Bocsánat. Kis rémek, segítenétek? :: - kérdezte újra a hófúria, mire végre felé fordultak kíváncsi szemekkel.

~ Fehér sárkány kék szemekkel. Bántani fog kék sárkány? – kérdezte a kék rém a vörös mögé bújva. Ezüstmancs a fejét ingatva dorombolt.

:: Nem. Barát vagyok. Nem bántalak titeket. ::

~ Nagy fehér fúria barát? Mit szeretne nagy sárkány kicsi rémektől? – kérdezte a zöld fejét oldalra fordítva.

:: Láttatok a közelben egy éjfúriát? Úgy néz ki, mint én, csak fekete, zöld szemekkel. Nem tud repülni. ::

~ Vörös rém nem látni fekete fúria közelben. Kék testvér látni fekete fúria? – fordult testvéréhez a vörös.

~ Nem. Kék testvér nem látni fúria. Zöld testvér látni fekete fúria? – fordult a kis zöld rémhez a kék.

~ Zöld testvér nem látni fekete fúria sárkány. Zöld testvér látni tüskés sárkány. – morogta a zöld felrepülve egy magasabb ágra.

:: Tüskés sárkány? :: - kérdezte meglepődve Ezüstmancs.

~ Tüskés sárkány csúnya. Kijön földből vörös testvér hala alatt. Vörös testvér éhes. Vörös testvér mérges. – fordult fejével a partok felé.

:: Tüskés sárkány a földből? Egy suttogó halál? Itt? :: – pislogott döbbenten Ezüstmancs. Mikor legutóbb járt ezen a szigeten, nem volt még egy suttogó halál sem erre. :: Jobb, ha utánanézek ennek… Köszönöm a segítséget. Megkérhetlek titeket, ha látjátok az éjfúriát, szólnátok neki, hogy fehér fúria keresi? ::

~ Zöld rém nem megy közel fekete fúria. Zöld rém hallani fekete fúria veszélyes.

:: Ha szóltok neki, vagy megkerestek, ha láttátok, akkor szerzek nektek jó sok, finom halat. ::

~ Fehér fúria szerez sok hal vörös rémnek? Vörös rém segít. Vörös rém keres fekete fúria. – lelkesedett be a vörös rém, majd repült el szélsebesen.

~ Kék rém segít. Kék rém éhes. Kék rém halat akar. Kék rém keres fekete fúria.

~ Zöld rém is akar halat. Zöld rém keresi fekete fúria. Zöld rém gyorsabb. Zöld rém siet.

Ezüstmancs elégedetten nézett az eltűnő három rettenetes rém után, majd tekintetét a partok felé fordította. Szóval suttogó halál járt erre? Közel s távol nincs is sziget. A suttogó halálok nem szeretnek sokat repülni, kivéve ha valami nagyon motiválja őket.

A hófúria újra felszállt és elindult, hogy utánanézzen annak a bizonyos tüskés sárkánynak.

~~~

A műhelyben épp végeztem egy kard élezésével, mikor Elina jelent meg mosolyogva. Az apjához lépve adott neki egy tálat, majd vidáman felém fordult. Mosolyogva a kezeim közé nyomott egy tálat, benne mindenféle finomsággal. Kérdőn néztem rá, ő pedig derűsen bólintott.

- Jó étvágyat. Gondoltam megleplek titeket valamivel. Egész délelőtt ki sem mozdultatok innét.

- Ez rendes tőled. – mosolyogtam rá, majd fáradtan ültem le egy asztalhoz. Elina követte a példámat és kíváncsi szemekkel vizslatott. A szemöldökömet felhúzva néztem rá. – Szeretnél valamit?

- Mesélj arról, hogyan éltek… honnan is jöttél?

- Berk. – sóhajtottam.

- Igen! Berken! Milyenek a vikingek? Miket csináltok? Te mit csináltál ott?

- A szüleid nem meséltek eleget a viking létről? Ők is azok voltak. – kérdeztem nyúzottan.

- De, de én tőled is hallani szeretném. Te azért másképp látod, mint ők, nem? Tényleg sárkányokkal harcoltál ott?

- Berken minden a sárkányokkal való harcról szól. – morogtam az orrom alatt, mire Elina kíváncsian döntötte oldalra a fejét.

- Ahogy látom, te nem nagyon lelkesedsz ezért, igaz? – érdeklődte csendesen, mire megrántottam a vállamat.

- Csak nézz végig rajtam. Nem vagyok az a kimondott sárkányölő típus. – feleltem az ételt piszkálva.

Fogatlan előtt minden arról szólt, hogy végre megölhessek egy sárkányt. Egészen más a kép, ha ismered a másik oldalt is. Erről azonban rajtam kívül senki sem tud.

- Értem… Amúgy olyan rosszkedvű lettél. Mi a baj? Tudok segíteni? – mosolygott rám segítőkészen, én pedig felsóhajtottam.

Ha van nálad egy útmutató a makacs, büszke éjfúriákhoz, akkor leborulnék előtted. – gondoltam, válaszként azonban csak megráztam a fejemet. Elina megrántotta a vállát, majd folytatta a kérdezősködést.

~~~

Ezüstmancs a part felé haladva több hatalmas suttogó halál üreget is talált. A hófúria óvatosan megközelítette a parthoz legközelebbit és leszállt a szélénél. Egyértelműen friss volt. Kinézve a végtelennek tűnő tengerre érezte, ahogy az aggodalomtól a gyomra összeszorult.

Ha a tenger felől érkezett és ez volt az első lyuk, amit ásott, akkor arról a szigetről érkezhetett, amiről mi is. Akkor viszont veszélyben van Fogatlan és Hablaty is.

:: Meg kell találnom Fogatlant. Erről tudnia kell. ::

Ezüstmancs erős szárnycsapásokkal újra az égbe emelkedett és folytatta a keresést az éjfúria után.

~~

Amint végeztem az utolsó patkóval, fáradtan raktam le a többi közé. Leif a műhely másik felében volt és épp a rendrakáson ügyködött. Lassan odasétáltam hozzá és megvártam, amíg végez. Kérdőn nézett végig rajtam.

- Végeztél a patkókkal is?

- Igen. Van még valami, amin esetleg dolgozni kéne?

- Nem, mára ennyi. Szépen dolgoztál, fiacskám. – mosolyodott el, majd a zsebébe nyúlt és elővett pár érmét. – A fizetésed. Együtt adom a holnapival, így tudsz venni élelmet és valami melegebb kabátot is készíttethetsz belőle magadnak. Még a végén megfagysz abban a kis mellényben. – biccentett a mellényem és tarisznyám felé.

- Köszönöm. Holnap elintézem, még mielőtt bejönnék a műhelybe. – mosolyogtam.

- Ennek örülök. Van kedved nálunk vacsorázni? A feleségem és a lányom is nagyon örülnének neked. – ajánlotta, miközben felvette a vastagabb kabátját és kirakta az ajtóra a zárva táblát.

- Köszönöm a meghívást, de most vissza kell utasítanom. Helyette szeretnék engedélyt kérni, hogy még maradhassak az üzletben. Szeretnék a projektemen dolgozni.

- Milyen… oh, igen. Már emlékszem. Az a vitorla a hajóhoz, igaz? – kérdezte, én pedig bólogattam. – Maradhatsz. A régi kardokból, pajzsokból összegyűjtheted a vasat. Azokra nincs szükségem. – intett az üzlet raktára felé.

- Hálás vagyok.

- Holnap akkor reggel találkozunk. Jó éjt. – köszönt el, én pedig intettem.

Az égre pillantva elhúztam a számat. Már elkezdett sötétedni. Sietnem kell, ha nem szeretném, hogy Ezüstmancs és Fogatlan nagyon aggódjanak miattam.

A mellényemhez sétálva elővettem a füzetemet, majd kinyitottam Fogatlan farok-szárnyának ábráinál. A vasrudakra mindenképpen szükségem lesz, úgyhogy először azoknak kell nekilátnom. A raktár felé fordultam, bent pedig elkezdtem keresgélni a régi fegyverek között.

~~~

Ezüstmancs fáradtan és kissé kétségbeesve szállt le a barlangnál. Az egész szigetet átkutatta, de nyoma sem volt sehol az éjfúriának.

:: Fogatlan! Itt vagy? :: - kérdezte Ezüstmancs belépve, azonban újra csalódnia kellett. Fogatlannak hűlt helye volt.

:: Merre mehetett az az önfejű? Repülni nem tud… Mit mondok majd Hablatynak? :: - nézett Ezüstmancs a sötét égboltra, arcán pedig rémültség futott át.

:: HABLATY! Teljesen kiment a fejemből. Jóságos Égsárkány, add, hogy még nem vár rám. :: - rohant ki és ugrott újra a levegőbe. A hófúria sietősen Atley városa felé vette az irányt.

~~~

A városkapuhoz közeldtem, miközben az elkészült rudakat próbáltam összekötözni és a tarisznyámba rakni. A fütyörésző őr kezében volt valami gőzölgő korsó, azt iszogatva intett, ahogy elmentem mellette.

A sűrű havazásban megpróbáltam jobban összefogni magamon a mellényemet, így botorkáltam az erdő fele. Miután egy nagyobb jégen megcsúsztam és majdnem elestem, úgy döntöttem, hogy lassítok kicsit a tempón. Semmiképp sem vágytam most egy nagy esésre.

Miután sikeresen átszenvedtem magamat egy nagyobb bokron és kihúztam az ágakba ragadt mellényemet, immáron a fák között voltam, szememmel pedig elkezdtem keresni a fehér hófúriát.

- Ezüstmancs? Itt vagy valahol? Megjöttem. Sajnálom, ha sokat kellett várnod, próbáltam sietni. – másztam át a kidőlt fatörzsön, Ezüstmancs azonban nem felelt. Várakozón néztem körbe, azonban úgy tűnt, hogy Ezüstmancs sehol sincs. Talán megunta a várakozást, vagy mi van? – gondoltam magamban.

- Ezüst? Nincs kedvem játszadozni. Menjünk vissza a barlangba. Fáradt vagyok és éhes. Arról nem is beszélve, hogy megfagyok, de ez már csak tetőzi a gondokat.

Választ most sem kaptam. Dideregve indultam hát a barlang irányába. Ezüstmancs talán csak viccelődik, ezzel azonban kiugrasztom majd a bokorból. Elgondolkodva sétáltam egy ideig, mikor hirtelen morgást hallottam mögülem. Lassítottam a tempón és kicsit aggódva fordultam meg.

- Ezüstmancs? Te vagy az?

A morgás abbamaradt, de éreztem, hogy a közelben van valami. Egy sárkány. Elkezdtem lassan hátrálni. A fenébe is. Hogy kerülök én mindig ilyen helyzetekbe?

Halk morgás kezdődött újra, szememmel pedig a bokor irányába pillantottam. Ott van, bármi is az. Kezdtem egyre szaporábban venni a levegőt és ahogy hátráltam, igyekeztem nem levenni a szememet a bokorról. Ekkor valami felordított, ezt követően pedig két kisebb sárkány száguldott felém.

Ijedtemben nagyot kiáltva estem hátra és gurultam lefele a dombról. Szédülve emeltem fel a fejemet, ahogy a hóban feküdtem a hasamon és próbáltam volna felállni, ekkor azonban valaminek a mancsa, éles karmokkal a hátamra lépett és visszanyomott a hóba.

Rémülten raktam kezeimet a fejemre és halkan suttogva kértem:

- Ne bánts, kérlek…

A sárkány elkezdte szaglászni a hajamat és hosszú pillanatokra úgy tűnt, mintha megállt volna az idő. Lassan próbáltam hátrapillantani, azonban ahogy megláttam a sárkány fejét, szemeim kitágultak.