11. rész: Kékes a Kristályhát
Morcosan ültem Fogatlan hátán és
próbáltam lemosni róla az utolsó kis sárfoltokat. Az egész akcióval két dolgot
tanultam meg: először is, soha többé nem segítek Ezüstmancs terveiben,
másodszor pedig, hogy nem dobok arcon fúriákat sárral…
Van egy órája is, hogy találtunk
éjszakai szállásként egy barlangot magunknak, azóta pedig már lemostam először
Ezüstmancsot, most pedig Fogatlant sárkányfüves vízzel. A fúriák azóta is
dorombolva alszanak a tűz két oldalán.
Nagyot sóhajtva csúsztam le
Fogatlan hátáról és dobtam félre a kis textildarabot. Magamon végignézve
fintorogva kirázkódtam. Semmi kedvem sem volt most a jéghideg fürdőhöz, azonban
így sem akarok maradni. A kosaramhoz lépve előhúztam az egyik váltó tunikámat
és nadrágomat, majd elindultam a barlang kijárata felé.
- Hablaty? – hallottam Fogatlan
bágyadt hangját. Visszafordulva elmosolyodtam, ahogy álmosan rám pislogott. –
Hová mész?
- Megmosakszom. Így nem
aludhatok. – mutattam végig magamon. A szemeit lehunyva bólintott, majd próbált
felállni.
- Tudod, én is megfürdethetnélek.
Könnyebb lenne és nem kéne olyan messze mennünk… - próbálta kirázni a
szeméből az álmosságot, láthatóan sikertelenül.
- Köszönöm, inkább maradnék
sáros, mint halszagú. Maradj nyugodtan.
- De…
- A tó hallótávolságon belül van.
Ha bármi baj van, akkor kiáltok. Feküdj vissza. – nyugtattam, amit teljesített.
Álmosan rakta le a fejét a kőre, de szemeivel engem fürkészett.
- Azért siess vissza és csak
óvatosan, rendben? – kérte fáradtan az éjfúria.
- Mikor nem vagyok én óvatos?
–kérdeztem vissza, a pillantására azonban védekezőn feltettem a kezemet. –
Tudod mit? Inkább ne válaszolj. Sietek. – ezzel pedig a ruháimat fogva a tóhoz
indultam.
~~~
Kint csípős, hideg éjszaka volt.
Kissé dideregve húztam össze magamon a sáros mellényemet, miközben a hidegben
meglátszódó leheletemmel játszottam. Az égre pillantva elmosolyodtam milyen
tiszta és csillagos. Vajon mi lehet most otthon? Hiányol bárki is? Vajon apám…
Az ajkamba harapva ráztam meg a
fejemet és másztam át egy fatörzsön. Minek is fárasztom magamat ilyen
gondolatokkal? Minél előbb megbékélek azzal, hogy többé nem látom Berket, annál
könnyebb lesz. Én választottam, hogy elmegyek, nem? Fogatlan nem kényszerített.
Legalább az ő kedvét nem kéne elrontanom.
Felnézve magam elé végre
észrevettem a tavat. A partjára érve hosszú pillanatokig csak a nyugodt
felszínét bámultam. Pontosabban a saját magam tükörképét. Halványan
elmosolyodtam a sáros kinézetemen, majd felakasztottam egy kisebb fa ágaira a
tiszta ruháimat. A földre ülve kezdtem lehúzni a lábamról a csizmámat. A
kristályt óvatosan félretettem. Semmiképp sem szerettem volna elveszíteni.
Miután levettem a sáros ruháimat,
összeszorított fogakkal mentem beljebb a vízben. Azt hiszem életemben nem
mosakodtam meg ilyen gyorsan. A jéghideg víz miatt éreztem, hogy az ujjaim
pillanatok alatt elgémberedtek. Úgy döntöttem ennyi elég. Remegve másztam ki a
vízből és vettem fel a tiszta ruháimat. Utoljára a csizmámba bújtam bele, majd
nyúltam a kristályért, az azonban sehol sem volt. Rémülten néztem körbe. Hiszen
az előbb kiraktam! Hova tűnhetett?
- Óóó, ne, óóó, ne… Hogy
veszíthettem így el? – kérdeztem remegve és húztam le a csizmámat, hátha mégis
benne maradt.
Hirtelen egy Fogatlan
nyüszítéséhez hasonló hangot hallottam. Kíváncsian fordultam a víz felé, ott
pedig az egyik kiálló kövön egy sárkány volt. Alakra a legjobban egy Rettenetes
rémre hasonlított, neki azonban apró tüskék voltak mindenhol a testén. Éppen a
kristályommal játszott.
- Hé, szia! – köszöntem neki
halkan, miközben lassú léptekkel elkezdtem megközelíteni. A kezeimet remegve
nyújtottam feléje. Bár ne lenne ilyen hideg a víz.
A sárkány érdeklődve nézett rám. Egy
mosolyt erőltettem az arcomra, miközben egyre mélyebbre mentem a vízben.
- Nyugalom. Semmi baj, pajtás.
Semmi baj. Csak azt a követ szeretném visszakapni. Tudod, nélküle nem tudok…
Ááá! – kiáltottam fel, ahogy váratlanul átrepült a fejem fölött a partra. A
kristályt is vitte magával. Kissé bosszúsan indultam utána, azonban a lábam
hirtelen görcsölni kezdett.
Rémülten próbáltam kijutni a
partra, de a jéghideg víz miatt kezdtem elveszíteni minden erőmet. Hihetetlen,
hogy a vállamig alig érő vízben fogok megfulladni.
A kezeimmel, ahogy abbahagytam az
evezés és süllyedni kezdtem, éreztem, hogy valaki elkapja a karomat és próbál a
partra húzni. Az ismeretlen kristály-rabló sárkány volt. Egy furcsa, vékony
hangot adott ki, ekkor pedig valami olyan erővel tolt meg a víz alól, hogy
egyből a tó sekélyebb részén találtam magamat.
Remegve másztam ki, az apró
sárkány pedig nyüszítve nyújtotta felém a követ. A kezembe véve a kristályt
kicsit megszédültem, majd a fejemet rázva néztem a rémült sárkányra.
/ Annyira sajnálom! Nem akartam ilyen nagy bajt okozni! Jól vagy? Mit
csináljak? / - kérdezte vékony hangon. Remegő kézzel mutattam a barlang
irányába.
- O… Ott… Éjfúria… Barátom…
Mondd, hogy… Hab…
- Hogy HABLATY már megint bajba
került. – hallottam egy dühös hangot, majd jobban felnézve Fogatlan
alakja kezdett kirajzolódni.
- É.. Én cs… csak…
- Tudom. Ártatlan vagy. A gond
csak úgy beléd botlott. – fújtatott, majd lefeküdt mellettem. – Fel
tudsz mászni?
A hátára nézve lassan odamásztam,
majd a kis sárkány és Fogatlan szárnyának a segítségével felhúztam magamat a
hátára. Lassan a csizmámba csúsztattam a kristályt, miközben az éjfúria megindult
vissza a barlangba.
- V… várj. A… a ruháim…
- Holnapig nem mennek sehova.
– felelte morcosan, miközben én remegve dörzsöltem a kezeimet.
/ Én majd hozom! / - hallottam a kis sárkány hangját.
Csendben bújtam Fogatlan meleg
pikkelyeihez, mikor a fejét rázva lépett be a barlangba.
- Tudhattam volna, hogy nem
szabad elengednem téged egyedül… - morogta, mire Ezüstmancs is
felnézett. Hallottam, hogy értetlenül a nevemet suttogja.
- Cs… csak… a kristályt… akartam…
visszaszerezni. M… már… e… ez… is… baj? – kérdeztem a kelleténél ingerültebben.
Kár, hogy a remegésem eléggé levett a hatásából.
- Először is, neked nincs okod
arra, hogy dühös legyél rám. Ez már hányadik alkalom, hogy majdnem megfagysz?
- Nem t… tehetek r… róla, hogy…
- Szólhattál volna, hogy gond van.
Nem kell mindig hősködnöd. – csúsztatott le óvatosan a hátáról a tűz
mellé. Remegve ültem fel és tartottam a kezeimet a meleg lángok felé.
- Nem… hősködtem.
- Ó, nem, te nem. –
hajolt fölém mérgesen, majd elkezdte nyalogatni a hajamat.
- Ugh… Ezt hagyd abba! – toltam
el a fejét, ő azonban arrébb lökte a kezeimet.
Minden további szó nélkül
folytatta a hajam nyalogatását. Egy idő után már ráhagytam és elkezdtem
kicsavarni a ruhámból a vizet. Ezüstmancs kíváncsian nézett minket, mire csak
megingattam a fejemet. A bejárat felől apró szárnyak csapkodására lettünk
figyelmesek. A „kristályrabló” sárkány ekkor jelent meg, szájában a tiszta…
tiszta ruháimmal?
/ Még hozom azt a szőrös… izét… / - lihegte és már repült is ki a
barlangból. Zavartan vettem a kezeim közé a tiszta ruhadarabokat. Hiszen ez
volt, amit levettem. Akkor még sáros volt. Nem mostam ki és az képtelenség,
hogy ilyen hamar megszáradt volna.
- Ő milyen sárkány? – kérdeztem a
ruháimat vizsgálva. Mivel Fogatlan nem felelt, kérdőn fordultam Ezüstmancshoz.
:: Nem nagyon ismerem. Talán
egyszer láttam hasonlót a csapatommal való vándorlás közben, de nem beszéltem a
fajtájával. Ártalmatlannak tűnik. :: - felelte a bejárat felé pillantva.
- Idegesítőnek tűnik, akárcsak a
Rettenetes rémek. – kezdte a ruhámat nyalogatni az éjfúria, ezt azonban
már nem hagytam.
- Köszönöm, ennyi elég volt.
Átöltözök inkább. Valamit csinált a ruháimmal az a sárkány. Tiszták és
szárazok. – tartottam Fogatlan felé. Bizalmatlanul megszagolta, majd értetlenül
nézett rám.
- Valami furcsa… hal-féle szaga
van.
- Hal? – kérdeztem a ruhát nézve.
- Azonban érdekes. Ilyen halat
még nem is ettem. – nézett Ezüstmancsra.
- Van olyan hal, amit még nem
ettél? Az angolnán kívül? – kérdeztem még mindig kicsit remegve, de egyben
vigyorogva, miközben elkezdtem levenni a vizes ruháimat.
- Ma tényleg az idegeimmel
játszik… - feküdt el durcásan a tűz mellett.
:: Lazíts. Semmi baja nem lett.
Azt sem tudod pontosan, hogy mi történt, nem? Lehet nem is Hablaty hibája. :: -
állt a védelmembe a hófúria.
- Persze… - fújtatott
bosszúsan Fogatlan. Immáron a száraz ruháimban kiterítettem a vizeseket az
egyik kőre, majd visszasétáltam a tűzhöz.
- Amúgy tényleg nem az én hibám.
A követ szerettem volna visszaszerezni, mert… - kezdtem volna magyarázni, de
ahogy meghallottam az ismeretlen sárkány közeledését, inkább abbahagytam.
Szájában a mellényemmel felém repült és a kezembe adta a szintén tiszta és
száraz ruhadarabot. Fáradtan szállt le mellém.
/ Remélem tényleg jól vagy. Sajnálom, hogy elvettem a világító kövedet.
/
- Semmi baj. Már újra nálam van
és segítettél is kijönni a vízből. Nélküled lehet megfulladtam volna, mire
Fogatlan odaér. – simogattam meg az említett éjfúria fejét.
/ Te érted, amit mondok? A kétlábúak tudtommal nem értik a nyelvünket.
/ - kérdezte meglepődve.
:: Az átlagos emberek nem is
értik. Ő azonban különleges. :: - mosolygott rám kedvesen Ezüstmancs.
- Köszönöm, Ezüstmancs. –
suttogtam halkan. Fogatlan a szárnyával közelebb húzott magához, majd
farokszárnyát az ölembe rakta.
- Hablaty a lovasom. Az egyik
legendánk főhőse.
/ Egy legenda? / - kérdezte döbbenten a kis sárkány. / Sajnálom, nem tudtam. Ne haragudj rám,
Hablaty. / - hajtotta le a fejét, mire megrántottam a vállamat.
- Semmi bajom és neked hála még a
ruháim is tiszták és szárazok. Hogyan csináltad? Ezek jól emlékszem, hogy
sárosak voltak, mikor levettem őket a parton.
/ Oh… hogy azt hogy csináltam? Hát… Tudod, én egy olyan sárkány vagyok,
aki… tud… ilyet… / - nézett zavartan a kijárat felé. Fogatlanra pillantva
észrevettem rajta, hogy milyen bizalmatlanul méregeti a sárkányt. Nagyot
nyújtózkodva dőltem jobban az éjfúriának, mire a tekintetét rám szegezte.
- Talán nem ártana aludnod.
– javasolta.
- Áh, jól vagyok. – legyintettem,
majd közelebb hajoltam a kis sárkányhoz. Csak most tudtam igazán megnézni.
Teste világoskék volt, míg a hátán több sötétkék folt volt. Apró tüskék álltak
ki a hátából. Szemei világoskéken csillogtak. – Milyen fajta vagy egyébként?
Még sosem láttam hozzád hasonló sárkányt.
/ A fajtád Kristályhátként emleget. / - forgatta meg a szemét, mire
érdeklődve döntöttem oldalra a fejemet.
- Ahogy látom, nem tetszik az
elnevezés.
/ Nincs sok értelme, tudod? Csak a nőstények hátán van kristály és az sem
örökké. Párválasztás előtt mi szerzünk nekik szebbnél-szebb kristályokat,
amiből aztán fészket tudunk építeni. /
- Még mindig jobb a neved, mint
nekünk, Éjfúriáknak. Titeket legalább nem valami szörnyeknek hisznek az
emberek. – morogta Fogatlan. Nyugtatón megsimogattam a fejét.
/ Azért itt sem rajonganak értünk. Ha nem lennénk elég gyorsak,
levadásznának és kiraknák a fejünket a falra. Nem tudom mégis mit képzelnek
magukról. Mi jóval régebb óta élünk ezen a világon, ők pedig csak jönnek,
elűznek az élőhelyünkről, kiirtják az erdőket, hogy a földön és a vizeken
fészkeket építsenek és még vadásznak is ránk. / - járatta a farkát
idegesen.
Bűntudattal néztem végig rajta,
Ezüstmancson és Fogatlanon. Miattunk emberek miatt bújkálniuk kell, el kell
hagyniuk a korábbi otthonaikat és még ki tudja mennyi mindent tesznek velük a
világ más részein. Bár meg tudnám változtatni az emberek nézetét. Bár csak
egyszer hallgatnának rám, igazán.
/ De lényegtelen. Ez ellen sokat nem tudunk tenni, így kár idegeskedni
rajta. Elköszönök tőletek. Vissza kell mennem a tóba. A pikkelyeimen érzem,
hogy kezdenek kiszáradni. / - nézett az oldalára, ami tényleg kezdett
kifakulni.
- Itt a tóban élsz? Ha nem bánod,
holnap megkeresnélek majd. – terítettem le a mellényemet Fogatlan mellé.
/ Megkeresnél? Miért? /
- Szeretném jobban megismerni a
fajtád szokásait. Egy ideig itt ragadtunk ezen a szigeten. Tudod, Fogatlan
szárnyát meg kell csinálnom. – mutattam a hiányzó farokszárnyra.
/ Megkereshetsz… De vigyázzatok. Más emberek is élnek ezen a szigeten. Ők
nem olyan sárkánybarátok, mint te. / - felelte távolságtartóan.
- Tudom. Fogatlan és Ezüstmancs
itt maradnak a barlang közelében. Egyedül megyek a városba.
/ Jól teszed, Hablaty. Egyébként én Kékes vagyok. Később akkor még
találkozunk. Sziasztok. / - köszönt el.
- Jó éjt, Kékes! – köszöntem
utána. A kék Kristályhát elhagyta a barlangunkat, én pedig fáradtan feküdtem el
a mellényemen. Felpillantva észrevettem, hogy Ezüstmancs és Fogatlan gyanakvó pillantással
néznek össze.
- Valami baj van? – érdeklődtem,
mire Ezüstmancs lassan rám nézett.
:: Valami nincs rendben ezzel a
sárkánnyal. ::
- Ugyanazt a szagot éreztem
rajta, amit a ruháidon. – szólalt meg Fogatlan is.
- Mit? Halat? Az előbb mondta,
hogy megy vissza a tóhoz. Ha tóban él, nyilván kicsit halszagú lesz, nem
gondolod? – csúsztam közelebb az oldalához több meleg reményében.
- Nem, ez valami… nem is tudom…
Nem bízom benne. – nézett fel a hófúriára.
:: Én sem. Valamit rejteget
előlünk. Feszült lett, amikor mondtad neki, hogy még találkozni akarsz vele. ::
- Nyilván nem szokott még
emberekhez. – rántottam meg a vállamat.
:: Nem, ennél valamivel több van a
háttérben. Emlékszel, amit már többször mondtunk neked, Hablaty? A sárkányoknak
nincs nevük. ::
- Talán…
- NEM! Nincs! Egyik fajtánál sem
szokás neveket osztogatni, mert nincs rá szükség. Van itt valami a háttérben.
– feszült meg mellettem Fogatlan.
- Nem is ismeritek a fajtáját. A
vízben élnek, talán náluk nem működik ez az „érzés” módszer.
:: A vízben a legkönnyebb jelezni
a másiknak, Hablaty. ::
- Akkor valami más oka van.
Holnap majd megkérdezem tőle a reggelinél. Most inkább…
- Annyira naiv tudsz lenni,
Hablaty. Túl könnyedén megbízol másokban. Ez veszélyes. Egyszer vissza fognak
élni vele, akkor pedig komoly bajba keveredhetsz. – takart be kedvenc
éjfúriám a masszív, fekete szárnyával.
- Te pedig túlságosan bizalmatlan
vagy. Figyeld meg, holnap beszélek ezzel a Kékessel és majd elmondja, honnét
kapta ezt a nevet. Minden rendben lesz.
- Hányszor hallottam már ezt?
– sóhajtotta az éjfúria, amin én is és Ezüstmancs is felnevettünk.
- Kalandozni jöttünk, nem? –
kérdeztem a szemeimet lehunyva.
- Ha neked kaland, hogy naponta
jéggé fagyj, akkor megkérem a kedves hófúriát ott a tűz másik oldalán és ő majd
szépen lefagyaszt ide. Egy nyugodt nap már tényleg rám férne.
- Fogd be, mihaszna hüllő. –
nevettem el magamat és löktem kicsit meg az oldalát.
- Lökdösődsz? – kérdezte,
majd a szárnyával kicsit meglökött. Kinyitottam a szemeimet és nevetve kezdtem
el tolni a szárnyát a kezeimmel.
- Csak azért lökdöslek, mert nem
hagysz aludni. HÉ! – eresztettem el a szárnyát, ahogy felhúzta, majd hirtelen
visszaütött vele. A fejemet dörzsölve ültem fel a szárnya alatt. – Szóval így
játszunk, huh?
- Én nem tudom miről beszélsz…
- nevetett, miközben a szárnyával az oldalának préselt. A hátamat az oldalának
vetettem, majd a lábaimat felemelve elkezdtem tolni a szárnyát.
- Emeld már fel kicsit a
szárnyadat! Teljesen összenyomsz! Áhhhh! – estem hátra, ahogy felállt. Morcosan
néztem, ahogy a mellső két lába között lehajtotta a fejét, hogy rám nézhessen. Kinevetett!
- Nagy bajban vagy most, te villámlás és halál istentelen ivadéka! Talán nem
tudtad, de ha kikezdesz velem, ezzel az egésszel kezdesz ki! – mutattam végig
magamon.
- Ó, remeg minden pikkelyem, te
Harmadok Borzalmas Hablaty. Mihez fogsz velem kezdeni? Halálra nevettetsz?
– kérdezte játékosan.
- Szeretnéd, ha ilyen könnyedén
megúszhatnád, mi? Nem, ennél sokkal veszélyesebb dologgal állsz szemben! A
halálos szorításommal! – ugrottam a hátára és próbáltam átölelni a nyakát,
kevés sikerrel.
Az éjfúria hirtelen felállt a
hátsó két lábára, én pedig a nyakába csimpaszkodva lógtam le. Nyereg nélkül
borzalmasan nehéz rajta maradni. A lábammal próbáltam feljebb mászni a hátán, a
kezem azonban megcsúszott, így nagyot kiáltva estem le a földre. Fogatlan
nevetve feküdt el mellettem.
- Tudod, ez még meg fogom
bosszulni. – dörzsöltem a fájós hátsómat.
- Megnézem én azt. –
nevetett.
- Na majd…
:: Ha nem fogjátok be végre,
lefagyasztalak mindkettőtöket. Késő van, honnét van még ennyi energiátok? :: -
kérdezte Ezüstmancs felháborodva, fejét pedig bedugta a szárnya alá.
Somolyogva összenéztünk
Fogatlannal, majd lassan felemelte a szárnyát. A mellényemet fogva bemásztam
alá, újra leterítettem a sziklás talajra, majd kényelmesen elfeküdtem. Az
éjfúria oldalát megsimítva azért még halkan suttogtam:
- Holnap számíts a bosszúmra.
Bármelyik pillanatban támadhatok.
- Milyen bosszúra, te? –
kérdezte nevetve, szárnyával pedig kicsit meglökött. Nevetve löktem vissza,
ekkor pedig egy hangos morgás jött Ezüstmancs irányából. Fogatlannal
összenéztünk és elnevettük magunkat.
- Jó, tényleg aludjunk.
- Igen, még mielőtt jégszobrokká
változunk egy bizonyos hófúria miatt… - nevetett Fogatlan, majd a
mancsaival közelebb húzott magához és gyorsan megnyalta még a hajamat. – Jó
éjt, Hablaty.
- Jó éjt Fogatlan. – mosolyogtam,
majd fáradtan, de jókedvűen hunytam le a szemeimet.
~~~
Asztrid kimerülten nyitotta ki a
Nagyterem ajtaját és lépett be rajta. Kék szemeivel azonnal a barátait kezdte
keresni. Egy eldugottabb asztalnál szúrta ki őket. Gyorsan szerzett még magának
vacsorát, majd az asztalhoz sietett. Takonypóc idióta bókjaival mit sem törődve
az ikrek mellé lerakta a tálcáját, majd ő is leült a padra.
- Bocs a késésért. Sokat vártatok
rám?
- Miattad a világ végéig is
várnék… - felelte mézes-mázasan Takonypóc. A szőke lány erre fapofával nézett
rá.
- Szóval… most hogy itt van ASZTRID
is… elmesélnéd végre, hogy mit mondott az apád? – kérdezte Fafej unott hangon.
- Ja. Fa és én épp fontos
dolgokat intéztünk.
- A kikötőben ültetek egy
csónakban. – vette el a poharát Halvér, miközben fél szemmel az ikreket
figyelte.
- Ez nem túl pontos. Egy
fegyverekkel teli csónakban ültünk a kikötőben. – javította ki a nagydarab fiút
Kőfej.
- És mégis miért ültetek egy
fegyverekkel teli csónakban? Pléhpofa kérte, hogy mindenki ott segítsen, ahol
tud. – érdeklődte Asztrid.
- És szerinted mégis mit
csinálunk? Megvédjük Berket! És még mi vagyunk az ostobák. – ingatta a fejét
Fafej.
- Mitől véditek meg? A következő
szúnyog inváziótól? Idióták. – fújtatott Takonypóc. Fafej nyitotta volna a
száját, Asztrid azonban leintette.
- Inkább te beszélj Takonypóc,
hogy mi volt az apáddal. Késő estig is hallgathatnánk ezt a vitát, azonban
holnap reggel Bélhangos műhelyében kell lennünk.
- Ha nem szökött volna el az a
Mihaszna, akkor értelmesebb feladatokkal foglalkozhatnánk. – bosszankodott Takonypóc,
mire Asztrid szúrós szemekkel nézett rá. – MI VAN? Csak azt mondom, amit látok!
Hablaty volt Bélhangos inasa. Miatta fogtak most be minket.
- Ha maradt is volna, akkor is
szükségük lehetett volna segítségre. Rengeteg fegyver van az otthonainkba és
akkor még a fegyverraktárról nem is beszéltünk.
– Fogd be, Halvér… - fordult el Takonypóc
az asztaltól. Asztrid a szemét forgatva ivott a poharába. Pár pillanat múlva
végre visszafordult a Jorgenson fiú és elkezdett beszélni arról, ami miatt
eredetileg is összegyűltek. - Nos… Mint tudjátok, kifaggattam apámat arról,
hogy mi történt a kikötőben azzal az ostoba törzzsel, mielőtt elindultak vadászni.
Azt mondta, hogy valami Ádáz Roark jött valami ultimátummal. Bélhangos
ajánlotta, hogy ezeket a dolgokat nem a kikötőben kéne megbeszélni, erre
rálőttek! A vezérük felsoroltatta a feltételeket. Hajókat akartak kincsekkel
meg hogy minden 15. életévét betöltött fiatal katonai szolgálatra elmenjen.
Mihasznát is el akarták volna vinni katonának.
- Elmehettünk volna katonának? Ez
tök… - kezdte lelkesen Fafej, azonban ahogy Asztridra pillantott, meggondolta
magát. – Tök béna.
- A feltételek után mi volt?
Pléhpofa mit mondott? – kérdezte Halvér.
- Fogta az emberüket, aki
felolvasta a feltételeket és belehajította a vízbe. – nevette el magát Takonypóc.
– Ezt megnéztem volna. Ez után mondta, hogy nem fogadják el az ultimátumot és
jön a harc.
- Pléhpofa jól döntött a
háborúval. Ilyen követeléseket nem teljesíthetünk. – lökte odébb Asztrid az
üres tálcáját.
- Remélem minket is engednek a
csatatérre. Sárkányok ellen már ki lettünk képezve. Hozzájuk képest mik ők? –
verte büszkén a mellkasát a Jorgenson fiú.
- Pléhpofa majd eldönti mi a jó.
Remélem, minél előbb visszaérnek az Ádázoktól. – áll fel Asztrid az asztaltól.
- Már mész is? – kérdezte
Takonypóc csalódottan.
- Fáradt vagyok, holnap pedig ki
tudja milyen feladatokat kapunk Bélhangostól. Ti se maradjatok sokáig. –
köszönt el barátaitól a szőke lány.
- Várj! Én hazakísérlek! – pattant
fel Takonypóc, Asztrid pedig fintorogva indult a kijárat felé. Már csak ez
hiányzott a napjába.
~~~
Pléhpofa a fáklya fényében
igazította egy hordón a térképet, majd felnézett a csillagokra. Jó irányba
haladnak. Ilyen széllel két nap múlva már az Ádázok szigetén lesznek. A
fedélzeten a vikingek egyik fele aludt, a másik pedig halkan beszélgetett.
A főnök fáradtan ült le és húzta
végig kezét a térképen, fejben pedig egy fájdalmas kérdésen gondolkodott. Merre járhatsz most fiam?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése