18. Rész: A sárkányok könyve
Kora délután volt, mire Asztrid
Hofferson visszatért Bélhangos műhelyébe. A apró rém után a lány sokáig csak
ült a ketrec előtt. A tudat, hogy Hablatynak végig igaza volt eddig olyan
hihetetlennek tűnt, a rém viselkedése után azonban komolyan elgondolkodott a
vikinglány. Talán mégis van egy másik út a sárkányokkal kapcsolatban? Talán.
Lehetséges. A gond csupán annyi, hogy ezt az utat Hablatyon kívül senki sem
ismeri, ő pedig nincs itt, hogy megmutassa.
Nagy sóhajt követően lépett be a
szőke lány a műhelybe, ott azonban senkit sem talált. Bizonyára elmentek kajálni. – gondolta magában, majd leült egy
székre.
Pár pillanatig csak elmélázva
nézelődött a műhelyben, tekintete azonban hirtelen megakadt Hablaty szobáján.
Ugyan ő most nincs itt Berken, de az éjfúriától biztos sokat tanult a
sárkányokról. A sok tudást valahova le
kellett jegyzetelnie, nem? Ha szerencsém van, a nagy szökésben sikerült
megfeledkeznie arról a füzetről. - mosolyodott el a lány, miközben felállva
a rejtett kuckó felé vette az irányt. Kezével lassan félrehúzta a függönyt,
mely jelen esetben ajtóként szolgált, és belépett.
Annak ellenére, hogy még csupán
kora délután volt, meglehetősen sötét volt a szobában. Beletelt pár pillanatba,
mire Asztrid szeme megszokta az új fényviszonyokat.
- Ahogy nézem szerettél ilyen
sötétben dolgozni, mi? – kérdezte félhangosan a lány, miközben az asztalhoz
sétált. Az asztal tele volt különféle fegyverek makettjeivel és a hozzájuk
tartozó alkatrészekkel, tartókban sorakozó ecsetekkel és ceruzákkal. Asztrid
gondos figyelemmel nézett végig rajtuk, figyelmét pedig az asztal mellett álló
szekrényre fordította. A modellek és a rajzoláshoz szükséges eszközök onnét sem
hiányoztak, legnagyobb örömére azonban végre megtalálta, amit keresett.
Füzetek. Ráadásul egyszerre négy!
Arcán elégedett mosollyal vette
le a füzeteket a szekrény polcáról és helyezte az asztal tetejére őket. Otthon
az este az lesz az első, hogy átnézi őket, valamibe azonban most bele kéne
raknia, hogy hazavihesse. Nem futhat át a faluban kezében a füzetekkel.
Jobban körbenézve a helyiségben
észrevette, hogy a sarokban egy szögre akasztva lógott egy tarisznya. Eléggé
sáros volt és több helyen lyukas is, a célnak most azonban megfelelt. Sietősen
leakasztotta a táskát, majd belenézett. Csak néhány szerszám és egy kis fű
lapult benne.
Asztrid fogta a szerszámokat és
kirakta őket az asztalra, ez követően pedig kiöntötte a füvet egy szemetesként
szolgáló kosárba. A négy füzetet gondosan a tarisznyába bújtatta, majd sarkon
fordulva elindult haza Hablaty jegyzeteinek birtokában.
A szőke lánynak akkor még fogalma
sem volt róla, hogy milyen közel volt a legtöbb sárkány által oly kedvelt
sárkányfűhöz…
~~~
Miután Ezüstmancs sikeresen
lerakta Hablatyot az emberfészek közelében, megvárta, amíg a fiú eltűnik a
szemei elől, majd egy nagy ugrással ismét a levegőbe emelkedett. Fehér
szárnyainak erős csapásaival magasan a fák fölé repült megfelelő vadászterület
után kutatva. Fejben tudta, hogy egy szép kis adag halat kéne szereznie.
Elvégre magán kívül még egy másik éhes fúriának, három rettenetes rémnek, egy
kristályhátnak és „sellőnek” is szereznie kell élelmet.
Amint talált a menedékükhöz
viszonylag közel egy kis tavat, eltökélt arckifejezéssel kezdett neki a
vadászatnak. A csapatában apja mindig büszke pillantással fogadta az elejtett
zsákmány mennyiségét. Fiatal hófúriához képest tapasztaltabb sárkányokat is
megszégyenítő ügyességgel terelte össze és vadászta le áldozatait. Ez most sem
volt másképp.
A sikeres halfogást követően
Ezüstmancs boldogan sietett vissza a barlangba.
~~~
Elmélázva ültem Leif
kovácsműhelyében az egyik asztalnál és a füzetembe rajzolgattam a ruhám
végleges terveit. Igazság szerint több feladatra számítottam, mint ami
eredetileg itt várt. Leif nem is bánta, hogy csak kora délutánra érkeztem a
műhelybe. Annyi dolgom volt csupán, hogy befejezzek pár patkót és megélezzek
három fegyvert. Azóta viszont már a piacot is megjártam és véglegesítettem
Fogatlan szárnyát. Anyagot ezúttal tartalékba is vettem. Már csak magamnak kell
megcsinálnom a ruhát és…
- Mesélj, min dolgozol ennyire
szorgosan? – érdeklődte Leif áthajolva a vállam felett. A rajzomból felnézve fordultam
jobban felé.
- Rendes téli ruhán. Magamnak.
Ezt a mellényt elég hidegnek érzem már. Apám valószínűleg holnapra visszatér,
így…
- Igazán? Ez azt jelenti, hogy ma
leszel utoljára? Mikor akartál erről szólni?
- Ami azt illeti ma. Munka után… Szerettem
volna engedélyt kérni, hogy még az estére maradhassak a műhelyben, amíg
befejezem a ruhát.
- Hát, szomorúan hallom, hogy
máris menned kell… Nálad jobb inasom még nem volt ebben a városban. – borzolta
össze a hajamat a kovács, amin egy aprót nevettem. Bélhangos csinálta mindig
ezt… Az emlékeket hamar kirázva a fejemből néztem fel Leifre.
- Hanem van itt valami… Azt
mondtad, hogy a ruhát akarod csinálni az éjszaka? Mi lenne, ha a kemény
munkádért cserébe Finna megcsinálná neked? Kitűnően érti a dolgát és még örülni
is fog.
- Nem szeretnék visszaélni a
kedvességetekkel. – próbáltam tiltakozni, Leif azonban csak legyintett egyet.
- Vedd úgy, hogy mi vikingek
összetartunk. – mondta komoly tekintettel, majd az ajtó fele biccentett. –
Finna otthon van Elinával. Menj és mondd el az ötletedet neki. Lefogadom, hogy
örömmel segít majd elkészíteni.
- Köszönöm Leif. Nagyon hálás
vagyok. – csuktam össze a füzetemet és álltam fel a székről. A kovács
legyintett egyet, majd komótosan visszafordult a munkájához. Én sietős
léptekkel indultam a szitáló hóesés kellős közepette az Odinson család háza
felé.
~~~
A barlangban Ezüstmancs
mindeközben gondosan nyalogatta mancsait. Miután visszatért és megosztotta
zsákmányát a barlangban várakozó sárkányokkal, komótosan félrevonult és mosakodni
kezdett. Sokáig nem volt egyedül. Fogatlan amint eltüntette az utolsó falatokat
is, elégedetten feküdt le nem is olyan messze a hófúriától.
:: Látom, már éhes voltál te is.
:: - jegyezte meg Ezüstmancs vigyorogva. Fogatlan a szája szélét nyalogatva
nézett fel a hófúriára.
- El sem tudod képzelni, hogy mennyire. az elmúlt időszakban kevesebbet
ettem, mint szoktam, mielőtt azonban elhagyjuk ezt a szigetet holnap,
telitömjük magunkat. Kora délutánig lesz időnk az emberfészekhez érni.
:: Látod, ez egy nagyon jó ötlet,
éjfúria. :: - mosolygott Ezüstmancs, majd tekintetét hirtelen a barlangi tóban
levő sellő és kristályhát felé emelte. Az éjfúria követte a pillantását, majd
sóhajtott egy nagyot.
- A legjobb az lenne, ha holnap visszavinnénk a tengerbe. Oda tartozik
és be kell vallanom, félek, hogy Hablaty mit forgat a fejében azzal a… Hogyan
is nevezte?
:: Sellő, azt hiszem. :: -
segítette ki Ezüst készségesen.
- Igen. Szóval… Ki tudja, hogy mit akarhat azzal a sellővel. Még a
végén újra veszélybe sodorja magát.
:: Vele együtt pedig minket is.
Talán igazad van. Beszéljek Kékessel és a sellővel az ötletedről? :: -
érdeklődte Ezüstmancs, Fogatlan azonban a fejét ingatva állt fel.
- Nem. Majd én beszélek velük. – indult a tóhoz, a hófúria azonban nem
tágított.
:: Azért remélem nem bánod, ha
veled tartok. Két fúria hatásosabb, mint egy. :: - felelte pajkosan Ezüstmancs,
amit Fogatlan egy jókedvű sárkány-nevetéssel fogadott.
- Jó, akkor beszéljünk együtt velük. – egyezett bele az éjfúria,
zöld szemeivel pedig figyelmesen követte a mellette sétáló hófúria mozdulatait.
~~~
A nap további részében Asztrid többnyire
Bélhangos műhelyében végezte a rá kiszabott feladatokat, gondolatai azonban végig
Hablaty füzetei körül jártak. Alig bírta kivárni, hogy eljöjjön az este. Vajon
tényleg készített jegyzeteket mindarról, amit a sárkányokról tanult? Mindazzal
a tudással ő is képes lehet sárkányt idomítani?
Várjunk! És ha talál is
információkat, hogyan ellenőrzi le, hogy igazak-e? Nem fog tudni mindig olyan
egyszerűen az arénában levő sárkányok közelébe férkőzni. Hacsak nem segít
mindig Gunnárnak az arénában levő sárkányokat etetni és a ketreceiket
tisztítani. Talán mégsem lesz olyan nehéz dolga. Előtte azonban Bélhangossal
kell beszélnie az elképzeléséről.
Amint átgondolta mindezt,
Bélhangos megjelent az üzletben, fejével pedig a Nagyterem felé biccentett.
- Mára végeztetek. Holnap reggel
mire a műhelyben leszek már égjen a tűz. – ült le a kovács egy székre fáradtan,
kezével pedig a homlokát kezdte törölgetni.
Asztrid türelmesen megvárta, amíg
a barátai eltűntek a kovácsműhelyből. Amint ez megtörtént, a lány határozottan
Bélhangos elé lépett, út közben pedig felkapott egy kulacsot és készségesen
felajánlotta a láthatóan fáradt férfinak. Bélhangos mosolyogva elfogadta, majd
nagyokat kortyolva kezdett inni.
- Hablaty óta jól ismerem ezt az
arckifejezést. Mit szeretnél, leányom? – kérdezte végül a kovács. Aszrid
eltökélten nézett a kovácsra.
- Arra gondoltam, Bélhangos, hogy
továbbra is segíthetnék Gunnárnak az arénában. Ma láttam rajta, hogy mennyire
nincs kedvére a feladat és az ellenséges törzs miatt gondolom neki is akad jobb
dolga, mint hosszú órákon át a sárkányokkal foglalkozni.
- Ezért te takarítanád helyette a
bestiák ketreceit? – érdeklődte a kovács, hangjában elég erős kétkedéssel.
- Igen. Így tudod… - állt meg egy
pillanatra a lány elmélázva. - Így többet tanulok a sárkányokról is. Szükség
lehet erre a tudásra, ha újabb portya jön. Szeretném fejleszteni a
képességeimet. – vágta ki magát végül Asztrid.
Bélhangos egy darabig csak az
állát dörzsölte elgondolkozva, majd végül egy nagy sóhaj kíséretében állt fel.
- Legyen. Megengedem, hogy
elmehess Gunnárral az arénába, amikor szüksége van segítségre.
- Köszönöm, Bélhangos. –
bólintott elégedetten a lány, majd a nagyterem felé mutatott. – Csak ezzel
szerettelek volna zavarni. Ha nem gond, én most megyek a többiek után,
Gunnárral pedig…
- Menj csak. Én majd beszélek
Gunnárral még ma este.
- Rendben. Köszönöm Bélhangos. Jó
éjt. – búcsúzkodott Asztrid, majd sietős léptekkel indult a nagyterembe a
barátai után.
~~~
Leif jóslata igaznak bizonyult
Finna lelkesedésével kapcsolatban. Amint megjelentem az Odinson család házának
ajtajában és elmeséltem az ötletemet, Finna boldogan ugrott és kezdte el
keresni az anyagokat. Jelenleg épp egy széken ácsorgok, miközben Finna a pontos
méreteimet veszi le.
- Szükséged lesz egy új nadrágra
is. Ez borzasztó hideg lehet. A csizmád pedig szakadt!
- Az csak egy kisebb lyuk rajta.
Nem olyan…
- Egy hibátlan téli csizma
elengedhetetlen ilyen kutya időben. Ha szerencséd van, csizmából raktam is
félre. Volt pár hete megrendelésem, az egyik lábbeli azonban kisebbnek
bizonyult. Rád talán pont jó lesz. Elina, kislányom! Ide tudnád hozni? A
szobámban a szekrény tetején van!
- Már hozom is, anyu. – állt fel
Elina és pillanatok alatt eltűnt az egyik szoba ajtajában.
- Felemelnéd kicsit a karodat?
Köszönöm. – méricskélt tovább Finna. – Biztos vagy ebben a ruhában? Nem lenne
melegebb egy egyszerű bundás nagykabát?
- Talán melegebb lenne, de mindig
szerettem egyedi lenni. Ilyen ruhája senkinek sincs. – magyaráztam vidáman.
- Hát ebben biztos lehetsz. – nevetett
az asszony. Elina közben visszatért kezében a csizmával. Jóval melegebbnek
tűnt, mint a jelenlegi.
- Kész. Leszállhatsz a székről. –
simogatta meg a hátamat és odalépett az asztalhoz. Elina mosolyogva nyomta a
kezembe a csizmát.
- Anya nagyon jó ezekben. Mire
kettőt pislogsz már kész is lesz a ruhád.
- Nem kell túlozni, kislányom. –
mosolygott felénk Finna, miközben én leültem a székre és felpróbáltam a barna,
szőrös csizmát. A méret valamennyivel talán nagyobb volt, mint az én lábam,
ennek ellenére nem volt okom panaszra.
- Ez a csizma tényleg jobb, mint
az enyém. – álltam fel és lépkedtem párat az új lábbelimben.
- Megmondtam, ugye? – nevetett az
asszony, tekintetével pedig az ajtó felé pillantott. – Leif merre késlekedhet?
A tüzelő már fogyóban van.
- Elmenjünk, hozzunk Hablattyal?
– kérdezte Elina anyja aggódó tekintete láttán. – Ránézhetünk közben apára is.
- Nem szeretnélek ilyen időben
kiküldeni titeket.
- Igazán nem gond. A ruháért
cserébe én szívesen segítek. – kaptam magamra a mellényemet.
- Látod? Hablatynak nem gond, én
pedig legalább szívnék egy kis friss levegőt. És addig sem zavarunk a
munkádban. – érvelt a lány szép szemekkel, mire Finna megadóan bólintott.
- Legyen. Menjetek. De csak
óvatosan és siessetek.
- Ne aggódj anya. Sietünk. Gyerünk
Hablaty! – fogta meg a kezemet Elina és fürge léptekkel indult az ajtó fele,
engem maga után vonszolva. Egyszerűen olyan gyors volt, hogy ellenkezni sem
volt időm.
~~~
A vikingek világában rendkívül
erős volt a közösségi szellem. Ez természetesen Berken sem volt másképp.
Gyakran az egész falu összegyűlt a falu nagytermében közös lakomázásokra és egy
kis szórakozásra. A főnök távollétében ugyan valamivel csendesebb esték járták
a szigetet, a közös étkezések azonban így sem maradtak abba.
Asztrid belépve a nagyterem
hatalmas ajtóin, egyből megindult a helyiség hátsó részébe. Ott hosszú
asztalokon számtalan étel volt. A vikingnek nem volt más dolga, mint megfogni
egy tányért és rápakolni azt, amit épp kíván. Asztrid tányérjára rakott egy kis
csirkét és kenyeret, majd egy pohárba vizet öntve elindult a vacsorájával az
asztalok felé. Tekintetével hamar észrevette Takonypócot és az ikreket, a három
bajkeverőhöz azonban cseppet sem volt kedve. Száját elhúzva nézelődött a többi
szabad hely között, mikor egy eldugottabb résznél megpillantotta Halvért
egyedül.
Észrevétlenül odasietett
nagydarab barátjához, majd tányérját és poharát lerakva megköszörülte a torkát.
Halvér ismét egy könyvben volt elmélyedve, a lány jelenlétére azonban
kíváncsian felpillantott a sorok közül.
- Hé, Halvér. Nem bánod, ha
leülök hozzád? Ma semmi kedvem Takony és az ikrek hülyeségeit hallgatni. –
sóhajtott bosszúsan a lány. Halvér egyetértőn bólintott.
- Én is ezért kerestem mára egy nyugodtabb
asztalt. Foglalj helyet, nyugodtan. – felelte a fiú, miközben kenyeréből letört
egy nagyobb darabot.
Asztrid kényelmesen helyet
foglalt és komótosan nekikezdett a vacsorájának. Egy ideig fejben csak a saját
kis világában járt, azonban ahogy Halvér lapozott egyet a könyvben, észrevett
egy képet egy sárkányról. Asztrid figyelmét egyből felkeltette ez.
- A sárkányok könyvét olvasod,
Halvér? – érdeklődte a lány, mire Halvér lelkesen felnézett a könyvből.
- Igen! Ez már a kilencedik
alkalom! Nem lehet nem szeretni ezt a könyvet. – lelkendezett a fiú, mire
Asztrid picit oldalra döntötte a fejét.
- Sok információ van benne a
sárkányokról?
- Oh, igen, igen! Van ez a vízi
sárkány! Vizet köp az arcodba és a másik meg beássa magát a földbe, mint egy…
Ugh, bocsi. Megint kicsit beleéltem magamat, igaz? – kérdezte a fiú kínos
mosoly kíséretében. Asztrid megingatta a fejét.
- Nem. Semmi baj. Én még nem
olvastam a könyvet. Talán épp itt lenne az ideje bemagolni. Bélhangos is ezt
kérte tőlünk, nem? – ült közelebb Asztrid a fiúhoz és próbált közelebbi
pillantást vetni a könyvlapokra. Halvér izgatottan tolta középre a könyvet és
bökött egy képre az ujjával.
- Látod ezt itt? Dörgődobnak
hívják. A könyv szerint ez a sárkány sötét, tenger vájta barlangokban él. Ha
megijesztik, dörgedelmes hangot bocsát ki, amely közelről halálos is lehet! Azt
mondják, magától Thortól kapja az erejét! – magyarázta Halvér komoly
tekintettel. Asztrid szótlanul nézte barátját, miközben lapozott párat, majd
egy újabb sárkány képére mutatott.
- Szárnyváltó. – olvasta fel
Asztrid a sárkány nevét.
- Ez a figyelemreméltó sárkány
képes változtatni a bőre színét, hogy beleolvadjon a környezetébe. Amint kikel
a tojásból, képes savat köpni. A…
- Savat? – suttogta a szőke lány,
szeme pedig megakadt a lap alján levő „irtandó” szón.
- Félelmetes, mi? – kérdezte a
fiú és közben elkezdte a tányérján levő utolsó falatokat majszolni. – Olyan
hihetetlen. Hogyan sikerülhetett Hablatynak egy sárkánnyal összebarátkoznia?
- Ez egy remek kérdés… -
lapozgatott bele a könyvbe Asztrid, majd érdeklődve nézett a fiúra. – Mondd
csak, miután kiolvastad a könyvet, én is elkérhetném esetleg egy rövid időre?
Jó lenne kicsit felfrissíteni a tudásomat a sárkányokról, mert…
- Bármikor jöhetnek egy újabb portyára.
Igen, én is ezért olvasgatom ennyire. Mindent tudni akarok róluk. – simított
végig a fiú a könyv lapján, majd őszinte mosollyal az arcán nézett Asztridra. –
Ha gondolod, már most elviheted. Mint mondtam, nekem ez már a kilencedik
alkalom, hogy olvasom. Szinte mindent tudok róluk.
- Igazán? Ígérem, pár napon belül
kiolvasom és visszaadom.
- Nem kell sietned. Legalább lesz
valaki, akivel beszélgethetek a könyvről. Ha bármiféle kérdésed van, hozzám
nyugodtan fordulhatsz. – felelte a fiú, majd egy nagyot ásítva nyújtózkodott. –
Mára azonban én kidőltem. Bélhangos ma különösen sok feladatot adott nekünk.
Nem értem Hablaty hogyan bírta. – állt fel az asztaltól és fáradtan
búcsúzkodott Asztridtól.
A Hofferson lány nem sokkal
később szintén befejezte a vacsoráját, majd a könyvet a hóna alá csapva elindult
hazafelé komolyabban áttanulmányozni a sárkányok könyvét és Hablaty jegyzeteit.
~~~
Atley városának több kijelölt
pontján voltak tüzelőfa telepek elhelyezve. Az egyik ilyen volt pár utcányira
az Odinson háztól. Elinával nem volt több dolgunk, mint összeszedni egy
éjszakára elegendő mennyiséget. Már egy ideje többnyire csendben szedegettük,
mikor nagy sóhaj kíséretében fordultam a lányhoz.
- Figyelj, kérdezhetek valamit? –
kérdeztem tétován.
- Anya mindig ilyen, nem tehet
róla. Szeret ruhákat csinálni és ilyenkor kicsit lelkesebb lesz a kelleténél. –
magyarázta Elina, miközben újabb tüzelőket nyomott a kezembe. Egy darabig csak
értetlenül néztem rá, majd nevetve ingattam a fejemet.
- Nem az anyukádról van szó.
- Oh. Nem? Akkor vedd úgy, hogy
nem szóltam semmit. Mit szerettél volna kérdezni? – nyomta a következő fát a
kezembe vidáman.
- Hm, ez igazából egy elméleti
kérdés.
- Elméleti? Kíváncsivá tettél. –
nézett rám érdeklődve.
- Ez remek. Gondolom történeteket
már te is hallottál. – kezdtem óvatosan, mire értetlenül döntötte oldalra a
fejét.
- Igen… Nem egészen értelek.
- Történeteket misztikus
lényekről. – folytattam lassan, erre pedig Elina várakozón dőlt neki a falnak.
Vettem egy mély levegőt, majd folytattam. – Trollok, unikornisok… sellők. –
soroltam, az utolsót kihangsúlyozva.
- Miért kérdezed ezt? – nézett
körbe feszülten, mire csak megrántottam a vállamat.
- Kíváncsi vagyok és úgy
hallottam…
- Hallottad? Kitől? – lépett
közelebb sziszegve. – A városban senki sem beszél misztikus lényekről. Főleg
nem idegenek előtt.
- Én… épp rossz helyen voltam…
és… De miért lettél ilyen feszült? Ez egy kényes téma?
- Én? Feszült? Nem vagyok
feszült. Inkább te lehetnél az. – nézett körbe, a közelben azonban senki sem
volt. – Egy ideje ez már nem épp publikus téma, tudod? Különösen a sellők.
- Ezt nem tudtam. Van ennek
valami oka is? – puhatolóztam, Elina azonban bizonytalanul nézett rám.
Látszott, hogy nem szívesen beszél a dologról. – Elina?
- Nem mondhatnám el.
- Nem mondom el senkinek. –
kerestem a szemkontaktust, Elina azonban kerülte. – Jó. Elmondok egy titkot, ha
cserébe elmondod, oké?
- Neked vannak titkaid? – nézett
hirtelen rám, mire elnevettem magamat.
- Nem is hinnéd micsodák.
Igazából nem Hablaty Hofferson vagyok. Haddock vagyok. Berk főnökének fia és
jelenleg épp száműzetés félében vagyok. – mosolyodtam el kínosan. Elina
döbbenten pislogva nézett rám.
- Egy főnök fia, huh? Miért vagy
száműzetésben?
- Ezt majd akkor mondom el, ha te
is elmondod ezt a kis sellős történetet, amit annyira félsz elmesélni.
- Sellős? Honnét tudod, hogy
sell… Na ne! Ne, ne, ne! – fordult el tőlem hitetlenkedve. – Találkoztál vele,
igaz?
- Talán… Bízhatok benned? –
léptem hozzá közelebb. Nagy sóhaj kíséretében nézett rám, majd a kezemben levő
fákra.
- Jó. De rakd le azokat a fákat.
Hosszú történet lesz.
A fákat lerakva megkönnyebbülten
pillantottam Elinára. A lány feszülten nézett körbe, hogy biztos nincsenek-e
mások a közelben, majd felém fordulva halkan a történet mesélésébe kezdett.
- Csak mondom, hogy amúgy nem
tudok mindent kristálytisztán. A korom miatt nem meséltek el mindent a szüleim,
de annyit hallottam, hogy egy sellő találkozgatott a városunkban élő egyik
lánnyal. A lányt Dionnának hívják. Pár hónapja férjhez ment a város egyik
őréhez. Otthon nem bírta már elviselni, hogy az apja folyton parancsolgat neki.
- Ez a lány árulta el a sellőt?
Sikerült elkapnotok?
- Nem. Vagyis… Nem egészen.
Dionna apja rájött a dologra. Szinte naponta eljárt a városból a sziget másik
oldalára és szebbnél szebb kagylókkal tért haza. Kinek ne lenne ez feltűnő,
nem? – vakarta a fejét zavartan. – Dionna apjának sikerült valahogy csapdába
csalni a sellőt, de út közben hazafelé állítólag sárkányok támadták meg egy tó
közelében, a sellő pedig elmenekült. Egy ideig kijárt a tóhoz, de nyoma sem
volt a sellőnek. A városban először azt hittük, hogy csak egyszerű mese az
egész, de mutatott pár pikkelyt… Igazából nem tudjuk, hogy mit gondoljunk az
esetről.
- Értem. Akkor ha jól értem, nem
a lány árulta el a sellőt, igaz?
- Nem. Dionna biztos nem. Viszont
akkor van sellő? Beszéltél vele? – kérdezte elképedve, mire kínosan
felnevettem.
- Nem egészen nevezhető
beszédnek. Sokkal inkább fenyegető morgásnak, ami a sellő részét illeti. Nem
nagyon bízik az emberekben, ahogy észrevettem.
- Ezen nem csodálkozok. Pedig
tényleg nem Dionna hibája. Beszélhetnél vele. Elmondhatnád, hogy mi történt
igazából. – javasolta Elina hirtelen.
- Nem hiszem, hogy hinne nekem.
Nem bízik bennem. Kékessel azonban beszélni fogok. – mondtam többnyire csak
magamnak. Elina erre kíváncsian fordította oldalra a fejét.
- Kékes?
- Aha. Ő Wade sárkánya. –
magyaráztam, majd meglepődve kaptam a szám elé a kezemet. Ezt talán nem kellett
volna kikotyognom.
- Wade sárkánya? Wade a sellő
neve? Van sárkánya? Nem is tudtam, hogy a sellőknek vannak sárkányaik. Ez elég
menő. – mosolyodott el.
- Igen, az. Másnak azonban ne
mondd el, oké? Sem a sellőt, sem a sárkányt, sem azt, hogy én Berk örököse
vagyok.
- Tudok titkot tartani. –
bólintott magabiztosan, miközben elgondolkozva kezdte felszedni a földről a
tüzelőt. – Valamit azonban tennünk kell. Ha az a sellő Dionna apja miatt nem
bízik többé az emberekben, az elég szomorú.
- Mit tehetnénk? Nem hozhatom ide
a sellőt, hogy beszéljék meg. – kezdtem én is újra felszedni a fákat. Elina
erre döbbenten nézett fel rám.
- Nem, de mi odavihetjük Dionnát
a sellőhöz!
- MI? – kérdeztem meglepődve.
- Igen, mi. Én beszélek vele,
hogy jöjjön el velünk valahova, mert fontos… Te pedig odavezetsz minket. Huh?
- Nem is tudom… - néztem rá
bizonytalanul.
- Ne mondd, hogy nem bízol
bennem.
- Miért? Tényleg bízhatok? Nem
fogod szétkürtölni az egész városban?
- Nem fogom. Viking becsületszavamra.
– húzta ki magát, mire bólintottam.
- Legyen. Holnap elviszlek
titeket a sellőhöz. Ma már nem megyek vissza a barlangba.
- Maradsz akkor a városban? –
lepődött meg Elina. – Hol fogsz aludni?
- Az apádat akarom megkérni, hogy
a műhelyben meghúzhassam magamat az estére.
- Ugyan. Ne butáskodj már. A házunkban
bőven van hely vendégeknek is. Ne mondd, hogy egy kényelmes ágy helyett a
műhelyben levő székeket választod?! – indult el vissza a házhoz. Sietős
léptekkel próbáltam követni.
- Jó, tény, hogy egy ágynak
sokkal jobban örülnék.
- Erről van szó! Estére akkor
nálunk maradsz, holnap pedig Dionnával együtt elmegyünk a sellőhöz. Ez annyira
izgalmas! – beszélt lelkesen, én pedig a fejemet ingatva nevettem rajta.
~~~
Rajz egy fáról, rajz a
tengerpartról, egy fegyver terve, egy ruha terve, Bélhangos munka közben, egy
újabb fegyver… Amint a lapozással egy újabb fegyver terve következett, Asztrid
hatalmas sóhaj kíséretében hajtotta fejét a kezére.
Mióta hazaérkezett, a négy
füzetből kettőt már átnézett. Az egyik tervekkel volt teli, a másik pedig
többnyire magánjellegű jegyzetekkel. (Az
utóbbiakat többnyire igyekezte átugrani a lány. Tiszteletlenség lett volna
elolvasni más gondolatait. Ha szerette volna, minden bizonnyal megosztotta
volna őket másokkal, nem? )
A fiatal szőke lány kissé
csalódott volt. A füzetekben eddig semmi nyoma nem volt sárkányoknak és nem úgy
tűnt, mintha ebben a harmadikban rejlene a megoldás. Nagyon késő volt már,
másnap pedig korán kell kelnie.
A szemeit fáradtan dörzsölve
lapozott egy újat, az újabb rajzon azonban teljesen megdöbbent, ahogy jobban
megnézte. Hiszen ez ő volt tűzifavágás közben. A lány csodálkozva nézte a
gyönyörűen kidolgozott munkát. Miért nem
tudtuk rólad, hogy ennyire tehetséges vagy? – gondolta magában Asztrid
keserédesen, majd lapozott egy újabbat. A rajz másik oldalán pár rövid mondat
volt: Megteszem. A következő portya alatt
megölök egy sárkányt. Akkor végre észreveszel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése