19. Rész – Egy sellőfiú története
Ágyban, meleg takaró alatt
ébredni a házban terjengő finom illatokra, pont ezt az érzést hiányoltam a
legjobban az elmúlt időszakban. Semmi sem fogható ahhoz az érzéshez, ha az
arcodat lustán belefúrhatod a puha párnába. Egy nagy nyújtózkodást követően az
oldalamra fordultam és álmos szemekkel néztem körbe a félhomályban úszó
vendégszobában.
Tegnap Elina a vacsoránál
szerette volna felhozni a maradásom témáját, erre azonban nem volt szükség.
Finna még előtte megkérdezte, hogy biztos van-e szállásom az éjszakára. Mikor
felvetettem a kovácsműhelyükben való maradás ötletét, Leif egyből leintett és
mondta, hogy van egy üresen álló vendégszobájuk és örömmel vennék, ha maradnék.
Maradtam és ennek hála napok óta ez volt a legpihentetőbb alvásom. Fogatlannak
ezt azonban talán jobb, ha nem kötöm az orrára. Még a végén többet nem enged a
szárnya alá, a barlangokban az esték azonban rettentően hidegek tudnak lenni.
Mire ezt végiggondoltam, az ajtó
éles nyikorgással jelezte egy kíváncsi vikinglány érkezését. Pillanatokon belül
Elina kukucskált be a résen.
- Hablaty? Ébren vagy? – kérdezte
suttogva, mire ásítva ültem fel.
- Félig-meddig. Jó reggelt. –
dörzsöltem a szememet. A lány elmosolyodva lépett be az ajtón, maga mögött
pedig óvatosan behajtotta azt. Az ágyam mellé guggolva komoly tekintettel
nézett rám.
- Neked is szép jó reggelt.
Készülnöd kell. Megreggelizünk, aztán elmegyünk Dionnához.
- Máris? Felkelt már a nap? –
kérdeztem a fejemet vakarva, Elina pedig vidáman felkacagott.
- Dionna reggelente összeszedi a
tyúkoktól a tojást. Ha még ma beszélni akarunk vele négy… vagyis hatszemközt,
akkor ott kell beszélnünk vele. Gondolom, te sem akarod, hogy mások tudjanak a
dologról. – nézett rám kérdőn, mire megráztam a fejemet.
- Nem, persze, hogy nem. – ültem
az ágy szélére és húztam fel a lábamra a csizmámat. Felállva az ágynemű
megigazításába kezdtem, miközben Elina az ajtóhoz sétált és várakozón figyelte
a mozdulataimat.
- Anya befejezte amúgy a ruhádat.
Már csak fel kell próbálnod és véleményt mondani, hogy megfelel-e. – felelte
mellkasa előtt összefont karokkal. Amint végeztem az ággyal, mosolyogva
fordultam felé.
- Már alig várom, hogy
felpróbálhassam.
- Akkor gyerünk. – nyitotta ki az
ajtót és rohant előre. Én még felkaptam a székre akasztott mellényemet, majd
még kissé álmos fejjel indultam Elina után.
